„Minden hiúság, mondja a Prédikátor”
A bölcsességi irodalom célja: meg akarja mutatni a hívő embereknek, hogyan lehet tetteinket úgy végbevinni, hogy azok minél közelebb segítsenek minket az üdvösségünkhöz. A profán bölcselet célja kezdetben az volt, hogy az ember megtalálja a leghatékonyabb viselkedésmódot az érvényesüléshez. Idővel ez a cél módosult: a születő természettudományok is keresték a célravezető módokat, tehát a filozófiához csatolták azokat is. Ma a természetes ésszel elérhető ismeretek elvonással történő megismerésének a tudományát tartjuk filozófiának. A Prédikátor könyvének a szerzője a Makkabeusok kora előtt élt. Ismerte a görög bölcseletet. Úgy ítélhette meg, hogy ezt a bölcseletet azért művelik, hogy az emberek a maguk hatalmi körükbe tudják vonni a világ dolgainak irányítását. Így érthető könyve bevezetője: „Minden hiúság, mondja a Prédikátor, csupa hiúság, minden csak hiúság” (2) a dolgozó ember vesződik egész nap, és munkássága a világon semmit nem változtat magán a világon: „Nemzedék elmúlik, és nemzedék érkezik, a föld pedig mindig megmarad. A nap felkel és lenyugszik, majd visszasiet helyére, s ott újra felkel, délfelé kerül, majd északra fordul” (4-5) Ugyanígy szokott változatokkal fújdogálni a szél, folynak a folyók; vizüket elnyelik a tengerek, a nélkül, hogy túltöltve kicsapnának medrükből. Ugyanilyen módon működik az emberi szervezet is. A szem a látottakkal nem telik el, a fül nem dugul be a hanghullámoktól. Visszatérnek bizonyos dolgok, ismétlődik az élet. „Nem gondolnak az emberek az elmúltakra, s a jövendőre sem gondolnak majd, akik még később lesznek” (11) Nem az időjárás változásait kel befolyásolni ahhoz, hogy az ember boldogabb legyen. Akkor lesz boldogabb, ha a sorsát, elsősorban örök boldogságát biztosítva látja. Egyedül ebben nincs semmi hívság. Ennek pedig az a feltétele, hogy az igazságot keresem, és mások boldogságát szolgálom állandóan. Ez viszont lemondásba, szenvedésbe kerül. Az ősbűn elkövetése óta ezért a szenvedés az igazi eszköz a világ megváltoztatásához. Elsősorban Jézusé. Hozzá kell járulnunk nekünk is. Erre ad jó példát Szent Pál apostol: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből testének, az egyháznak javára” ((Kol 1,24) „Tedd ezt és élni fogsz” (Lk 10,28) Nem hivalkodva, hanem boldogan.
A bölcsességi irodalom célja: meg akarja mutatni a hívő embereknek, hogyan lehet tetteinket úgy végbevinni, hogy azok minél közelebb segítsenek minket az üdvösségünkhöz. A profán bölcselet célja kezdetben az volt, hogy az ember megtalálja a leghatékonyabb viselkedésmódot az érvényesüléshez. Idővel ez a cél módosult: a születő természettudományok is keresték a célravezető módokat, tehát a filozófiához csatolták azokat is. Ma a természetes ésszel elérhető ismeretek elvonással történő megismerésének a tudományát tartjuk filozófiának. A Prédikátor könyvének a szerzője a Makkabeusok kora előtt élt. Ismerte a görög bölcseletet. Úgy ítélhette meg, hogy ezt a bölcseletet azért művelik, hogy az emberek a maguk hatalmi körükbe tudják vonni a világ dolgainak irányítását. Így érthető könyve bevezetője: „Minden hiúság, mondja a Prédikátor, csupa hiúság, minden csak hiúság” (2) a dolgozó ember vesződik egész nap, és munkássága a világon semmit nem változtat magán a világon: „Nemzedék elmúlik, és nemzedék érkezik, a föld pedig mindig megmarad. A nap felkel és lenyugszik, majd visszasiet helyére, s ott újra felkel, délfelé kerül, majd északra fordul” (4-5) Ugyanígy szokott változatokkal fújdogálni a szél, folynak a folyók; vizüket elnyelik a tengerek, a nélkül, hogy túltöltve kicsapnának medrükből. Ugyanilyen módon működik az emberi szervezet is. A szem a látottakkal nem telik el, a fül nem dugul be a hanghullámoktól. Visszatérnek bizonyos dolgok, ismétlődik az élet. „Nem gondolnak az emberek az elmúltakra, s a jövendőre sem gondolnak majd, akik még később lesznek” (11) Nem az időjárás változásait kel befolyásolni ahhoz, hogy az ember boldogabb legyen. Akkor lesz boldogabb, ha a sorsát, elsősorban örök boldogságát biztosítva látja. Egyedül ebben nincs semmi hívság. Ennek pedig az a feltétele, hogy az igazságot keresem, és mások boldogságát szolgálom állandóan. Ez viszont lemondásba, szenvedésbe kerül. Az ősbűn elkövetése óta ezért a szenvedés az igazi eszköz a világ megváltoztatásához. Elsősorban Jézusé. Hozzá kell járulnunk nekünk is. Erre ad jó példát Szent Pál apostol: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből testének, az egyháznak javára” ((Kol 1,24) „Tedd ezt és élni fogsz” (Lk 10,28) Nem hivalkodva, hanem boldogan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése