Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. június 24., kedd

BOLDOG PATRICK O’HEALY



BOLDOG PATRICK O’HEALY, CONOR O’DEVANY
 püspökök és társaik ír vértanúk 
(+1579.08.)

 
Írország VIII. Henrik angol király idejében veszítette el függetlenségét. Királyi nyomásra az ír parlament megszavazta a király egyházi fölségéről hozott törvényt, a püspökök nagy többsége, a papság és az egész nép azonban hosiesen kitartott a katolikus hit mellett. Századokra kihatóan folyt az ír nép elnyomása és üldözése, ahol az egyházüldözok maguk is keresztények voltak, s az ír népet ígérgetésekkel, fenyegetésekkel az Egyháztól való elszakadásra akarták kényszeríteni. S amikor ezt nem tudták elérni, minden emberi és isteni jog lábbal tiprásával kivégezték azokat, akiket eroszakkal sem tudtak megtörni. Azok közül, akik inkább a halált választották, minthogy elismerjék az angol királyt az Egyház fejének, az Egyház 1992-ben tizenhetet avatott boldoggá: 4 püspök, 2 egyházmegyés pap, 4 szerzetespap, egy szerzetes testvér és 6 világi hívo van ezek között. Szent Ferenc rendjét a négy következo vértanú képviseli:
1. Patrick O’Healy püspök,
2. Conn O’Bourke pap, ok egyszerre, 1579. augusztusában haltak vértanú halált. Patrik püspököt elfogása után a védekezés lehetoségétől megfosztva elítélték. A börtönben nagy lelki erőről tett tanúságot, ami a börtönőrökre is hatással volt. Mielott kivégezték, buzdította a katolikusokat, hogy maradjanak állhatatosak a hitben, az elszakadtakat pedig intette a megtérésre. Társával, O’Bourke ferences atyával egymást buzdították a vértanúságra s egymást oldozták fel.
3. Conor O’Devany püspök az ír prímás vikáriusa volt. Szent Ignác vértanúhoz hasonlóan halála előtt imádkozott a katolikusokért, hogy hitükben kitartsanak, üldözőiért, hogy belássák tévedésüket, a hóhérának kifejezte, hogy megbocsát neki. 1611-ben végezték ki.
4. John Kearney ferences papot először 1644-ben vetették börtönbe s kínozták meg, de innét katolikusok segítségével kiszabadult. Másodszor 1653- ban tartóztatták le, börtönbe zárták, majd halálra ítélték, mivel tilalom ellenére szentmisét mondott, szentségeket szolgáltatott ki és a katolikusokat buzdította, hogy maradjanak hűségesek a római pápához. A vesztőhelyre ferences ruhában, imádkozva, kezében kereszttel és rózsafüzérrel ment, kivégzése elott újra megvallotta hitét sokak elott.
„Ezek a vértanúk, akik hitükről ragyogó tanúságot tettek, csodálatos példájukkal világoskodnak előttünk, tanítanak bennünket, hogy az evangélium parancsaihoz ragaszkodjunk, azt minden földi érdeknél elobbre helyezzük. Az Egyház közössége örvend tanúságuknak, ugyanakkor újabb ösztönzést nyer nagyobb dolgok véghezvitelére.”
A boldoggá avatási bullából.

Imádság:
Mindenható, örök Isten, te megadtad Boldog Patricknak és társainak a kegyelmet, hogy Krisztusért vértanúságot szenvedjenek. Isteni erőddel támogass minket, esendő embereket, hogy példájukra mi is bátran vállaljuk a hitünk szerinti életet. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése