Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. június 28., szombat

Szűz Mária Szeplőtelen Szíve



Szűz Mária Szeplőtelen Szíve

Urunk Jézus a nagyhatású hegyi-beszéd után lejött a hegyről. Kafarnaum felé vette útját. Az emberek követték. Jólesett nekik, hogy annyi jót hallhattak az Istennel való őszinte kapcsolatról. Meg akarta ezt erősíteni, ezért örült annak, hogy a szigorú elővigyázatossági rendelkezések ellenére, melléje mert lépni egy leprás. Elhitte, hogy Isten gyermeke ő is, Jézus nem irtózik tőle, meri kérni a szörnyű eleven rothadástól való megszabadulást. Igen fontosnak látja az Úr, hogy a beteg saját maga mondja ki a Mester természetfeletti hatalmába vetett hitét: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz” (Mt 8,2) Egyszerű szegény embernek tűnik, valószínűleg nem olvassa naponta, a Bibliát, mint a farizeusok és az írástudók. Vallja ő is, mint a többi zsidó, hogy Ábrahám a mi atyánk, azt azonban kevésbé hihetjük, hogy tisztában lehetett azzal is, hogy Jézus Ábrahámnak az a sarja, akiben áldást nyer „a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Örül annak, hogy Jézus megerősíti a hitében: „Akarom, tisztulj meg!” (Mt 8,3) Aztán a lelkére köti: Vesd alá magadat a papi vizsgálatnak!Jézus tudja, hogy Péter házában az anyósa súlyos lázban fekszik. Siet meggyógyítani, de már új távlatokra nyitogatja Ábrahám háza népe tekintetét. Meghívást kap egy idegen, hivatalosan bálványimádó római katonatiszt szolgájának meggyógyítására. „Megyek és meggyógyítom. A százados azt mondta neki: Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul! Magam is alárendelt ember vagyok, s katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: Menj el! Elmegy, a másiknak: Gyere ide! Odajön hozzám; vagy szolgámnak: Tedd ezt meg! Megteszi. Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és kísérőihez fordult: Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet. Ezért mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában, az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. A századosnak pedig ezt mondta Jézus: Menj, legyen úgy, ahogy hitted! A szolga még abban az órában meggyógyult” (Mt 8,7-13) Péter, aki mindent készségesen elfogadott, ijedten nézi Joppéban vendéglátója háza tetejéről az égből leszálló bugyrot. Még inkább elbámul, amikor a bugyor kiterül, és nyüzsögnek a lepedőben az olyan állatok, amelyeket a zsidóknak nem volt szabad megenniük. Amikor pedig parancsot kap felülről: Rajta, Péter, öld le és edd meg! Péter hevesen tiltakozik: Szó se lehet róla, Uram! Sosem ettem én semmi közönségest vagy tisztátalant. Másodszor is megszólalt a hang: Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd tisztátalannak. Ez háromszor megismétlődött, aztán az egész hirtelen fölemelkedett az égbe” (ApCsel 10,9-16) Amint megérkezett Cezáreából egy másik pogány római százados küldötte, arra kérték, menjen velük küldőjükhöz. Akkor már kétkedés nélkül elindult, bement a pogány házba, ami tisztátalanná tette a hithű zsidót három- három napra kétezer éven át. Amikor aztán szólni kezdett, hogy előkészítse a századost és a házában lévőket a keresztségre és bérmálásra. A Szentlélek már le (is) szállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiárad. Mert hallották, hogy megkapták a nyelvek adományát, és magasztalták az Istent. Péter megszólalt: Meg lehetne tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi? Ezzel elrendelte, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg őket. Őt viszont arra kérték, hogy maradjon még néhány napig náluk”(44-48) Mindenkinek komolyan kell vennie Jézus parancsát:„Menjetek el az egész világra,és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz (Jézusban) és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése