Évközi12 hét szombat
Siral 2, 2. 10-14. 18-19; Mt 8, 5-17
„Milyen sötétbe borította haragjában Sion leányát az Úr’’
Jeruzsálem utolsó éveiben, és a pusztulás napjaiban is viselte prófétai küldetését Jeremiás, az igaz Isten, az Úr prófétája. Néhány évvel korábban többen is képviselték Izrael Istenét. Valamennyien hozták üzeneteit, hangoztatták figyelmeztetéseit: Térjetek meg gonosz, bálványimádók, atyáitok Istenéhez hűtlen izraeliták! Amit Mózes elmondott a honfoglalás előtt, mielőtt az Úr magához hívta volna, le is írta számotokra: „Nézd, eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz, Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor -íme, ma előre megmondom neked, elpusztulsz”(MTörv 30, 15-18) Világos beszéd, tele jóakarattal, féltő szeretettel, de kemény igazsággal is. Társaival együtt erre figyelmeztetett Jeremiás, aki rajongva szerette népét. Elviselte, hogy ezért lenézték, undorral elfordultak tőle, kalodába zárták, halálra ítélték. Amikor az igét hirdette a templomban, azonnal eléje álltak a hamis próféták, és meghazudtolták. Ő, pedig tele volt féltéssel az utolsó napig. Amikor aztán rabszíjra fűzték huszonöt párban a szerencsétlen népet, ő ott ült a várfalon, és vitába szállt Istennel: Uram, én is megyek velük,- , mondta. Isten többszöri próbálkozás után így válaszolt neki: Jól van, Jeremiás! Ha te elmész velük, akkor én nem megyek. A próféta megrémült ettől a lehetőségtől, és maradt. Amikor aztán felgyújtották a babiloni katonák a király házát, de az Isten templomát is, romba döntöttek minden kőfalat, Jeremiás ott ült a romokon, sírt, engesztelt és úgy vezekelt.„Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákob minden lakóhelyét, lerombolta haragjában Júda leányának erődítményeit. Földre sújtotta, beszennyezte a királyságot és fejedelmeit.” (2, 2) a nép már próbált tenni valamit, de későn. „a földön ülnek némán Sion leányának vénei; port hintenek a fejükre, zsákruhába öltöztek. A földig hajtották fejüket Jeruzsálem szüzei” (10) Saját vezeklése is együtt érző áldozat: „Elgyengültek a könnyektől szemeim, háborog a bensőm, földre omlott a májam-népem leányának romlása miatt; mert elalélt gyermek és csecsemő a város terein. Azt mondják anyjuknak: Hol van gabona és bor? Amikor elalélnak, mint a sebesültek a város terein; amikor kilehelik lelküket anyjuk ölében. Mihez hasonlítsalak, hogy megvigasztaljalak, Sion szűz leánya? Mert nagy a te romlásod, mint a tenger, ki gyógyíthatna meg téged?”(11-13) A hamis próféták felelőssége iszonyú:„Amit prófétáid láttak számodra, a hamisság és színlelés; nem tárták fel bűneidet, hogy megfordítsák sorsodat, hanem amiket láttak számodra, hamis és félrevezető kijelentések”(14) a leomlott várfalak köveit szólítja fel Jeremiás siralma végén. „Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld fel hozzá kezedet gyermekeid életéért, akik elaléltak az éhségtől minden utcasarkon” (19) a mi bűneinkért ne romoknak kelljen sírniuk, térjen meg idejében egész népünk.
Siral 2, 2. 10-14. 18-19; Mt 8, 5-17
„Milyen sötétbe borította haragjában Sion leányát az Úr’’
Jeruzsálem utolsó éveiben, és a pusztulás napjaiban is viselte prófétai küldetését Jeremiás, az igaz Isten, az Úr prófétája. Néhány évvel korábban többen is képviselték Izrael Istenét. Valamennyien hozták üzeneteit, hangoztatták figyelmeztetéseit: Térjetek meg gonosz, bálványimádók, atyáitok Istenéhez hűtlen izraeliták! Amit Mózes elmondott a honfoglalás előtt, mielőtt az Úr magához hívta volna, le is írta számotokra: „Nézd, eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz, Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor -íme, ma előre megmondom neked, elpusztulsz”(MTörv 30, 15-18) Világos beszéd, tele jóakarattal, féltő szeretettel, de kemény igazsággal is. Társaival együtt erre figyelmeztetett Jeremiás, aki rajongva szerette népét. Elviselte, hogy ezért lenézték, undorral elfordultak tőle, kalodába zárták, halálra ítélték. Amikor az igét hirdette a templomban, azonnal eléje álltak a hamis próféták, és meghazudtolták. Ő, pedig tele volt féltéssel az utolsó napig. Amikor aztán rabszíjra fűzték huszonöt párban a szerencsétlen népet, ő ott ült a várfalon, és vitába szállt Istennel: Uram, én is megyek velük,- , mondta. Isten többszöri próbálkozás után így válaszolt neki: Jól van, Jeremiás! Ha te elmész velük, akkor én nem megyek. A próféta megrémült ettől a lehetőségtől, és maradt. Amikor aztán felgyújtották a babiloni katonák a király házát, de az Isten templomát is, romba döntöttek minden kőfalat, Jeremiás ott ült a romokon, sírt, engesztelt és úgy vezekelt.„Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákob minden lakóhelyét, lerombolta haragjában Júda leányának erődítményeit. Földre sújtotta, beszennyezte a királyságot és fejedelmeit.” (2, 2) a nép már próbált tenni valamit, de későn. „a földön ülnek némán Sion leányának vénei; port hintenek a fejükre, zsákruhába öltöztek. A földig hajtották fejüket Jeruzsálem szüzei” (10) Saját vezeklése is együtt érző áldozat: „Elgyengültek a könnyektől szemeim, háborog a bensőm, földre omlott a májam-népem leányának romlása miatt; mert elalélt gyermek és csecsemő a város terein. Azt mondják anyjuknak: Hol van gabona és bor? Amikor elalélnak, mint a sebesültek a város terein; amikor kilehelik lelküket anyjuk ölében. Mihez hasonlítsalak, hogy megvigasztaljalak, Sion szűz leánya? Mert nagy a te romlásod, mint a tenger, ki gyógyíthatna meg téged?”(11-13) A hamis próféták felelőssége iszonyú:„Amit prófétáid láttak számodra, a hamisság és színlelés; nem tárták fel bűneidet, hogy megfordítsák sorsodat, hanem amiket láttak számodra, hamis és félrevezető kijelentések”(14) a leomlott várfalak köveit szólítja fel Jeremiás siralma végén. „Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld fel hozzá kezedet gyermekeid életéért, akik elaléltak az éhségtől minden utcasarkon” (19) a mi bűneinkért ne romoknak kelljen sírniuk, térjen meg idejében egész népünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése