Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. június 27., péntek

Jézus Szentséges Szíve



Jézus Szentséges Szíve

MTörv 7,6-11; 1Jn 4, 7-16; Mt 11, 25-30

„Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű”

Hazánkban 1948 nyarán már egy éve tartott a Mária-év. Mindszenty József bíboros, Magyarország hercegprímása előbb nyugati, majd keleti hitetlenek támadásainak tüzében harcolt hazájáért és népéért. Ismerte a történelmet, a legújabb kort pedig saját bőrén volt kénytelen megismerni. 1945-ben kiadott egy körlevelet, amellyel utat akart mutatni a katolikus magyaroknak, hogyan és hová kell fordulni segítségért, mert rajtunk nem akart senki segíteni. Ebben a körlevélben az 57. zsoltárt idézi: „Könyörülj rajtam, Istenem, könyörülj rajtam, mert beléd vetem bizalmamat, és szárnyad árnyékában húzom meg magam, amíg a veszedelem elvonul. A fölséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki jót cselekszik velem” (Zsolt 57,2-3) a hívő magyarok sírva hallgatták a templomban a felolvasást. Tudták, hogy igaza van, hiszen akkor már híre futott, hogy a győztes nagyhatalmak Trianonhoz hasonlóan ellenségeink újra, és ötven évre eladtak bennünket a Szovjetuniónak. Az Atyaisten trónja előtt két nagyhatalom vállalja sorsunkat, két igaz és csodálatos képviselő: Jézus Szentséges Szíve és az Ő Édesanyja, a Magyarok Nagyasszonya. Bíborosunk a kisebbik hatalomhoz fordult a magyar katolikusok 1947-1948-as Mária-év búcsújárásával. Tíz évvel korábban azonban XI. Pius pápa 1938 májusában egy hetes Eucharisztikus Világkongresszust hívott össze Magyarország fővárosába, Budapesten. Az egész világ akkor már félelemben élt. Kirobbanás előtt állt a II. világháború. Különböző színű egyenruhákban, de egyformán ateista szívvel készült egymásnak rohanni és ölni a másik fél katonáit, hogy maga lába alá gyűrje valamelyik a másik táborát. Hazánk akkor még remélte, hogy ebből a borzalomból kimarad. Jöttek mindenünnen a hívő katolikusok. Az Oltáriszentségben pedig Jézus fogadta hívei hódolatát egy héten át templomokban, tereken, utcákon. S amíg Európa szertebömbölte a két ellenséges tábor a maga öldöklésre lelkesítő üzeneteit, nálunk a rangrejtve jelenlévő Jézus Krisztus papjai ajkával szelíden hirdette: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én, felüdítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat találtok lelketeknek.(Jer, 6,16) Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű” (Mt 11,28-30)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése