Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. augusztus 9., szombat

Edit Stein: Szent Teréz Benedikta



Edit Stein: Szent Teréz Benedikta

„Miután megvilágosodtatok, a szenvedés kemény küzdelmét álltátok ki”

Edit Stein a múlt században élt. Zsidó családból származott. Ismerte ősei hitét, az Ószövetség kinyilatkoztatásait. Sok mindent tudott, ami Isten titokvilágából megismerhető volt, ami a pogányok babonáihoz, képzelgéseihez mérten csodálatosan tiszta, magasrendű hitet jelentett. Még a pogány filozófusok magasröptű eszmélkedéseit is messze fölülmúlta a zsidók ősi hite. De nem volt igazán boldogító tudás, mert az Írás az eljövendő Messiásban mutatja meg a beteljesülést. Márpedig az ószövetségi választott nép úgy vallja, hogy a Messiás nem jött el, tehát a várakozás gyötrelmeit élik át. Edit Stein gondolkodó, filozofikus alkat volt. Nem az emberi okoskodás tette naggyá, hanem az Újszövetség kinyilatkoztatása, a Szentháromság titkának ismerete, és a második isteni Személy, a Fiú megtestesülése, s az értük vállalt szenvedése és halála. Csodálatos megvilágosodás volt számára, hogy az Ószövetség valóban Jézusról szól. Így keresztelkedett meg és lett katolikus keresztény, majd karmelita apáca. A megvilágosodás után következett a szenvedés. A keresztény Európa egy része istentelen és embertelen lett. Hazug önimádók és fajimádók, vagy éppenséggel a másik oldalon társadalmi osztály-imádók nyúzták, szenvedtették és ölték az istenes és emberséges embereket. Így lett ő is ennek, gonoszságnak áldozata. Imádkozzunk hozzá, mint Európa társvédőszentjéhez, hogy segítsen megvilágosulni az elbutított tömegeket, hogy ne legyen többé másokat szenvedtető gonoszság a földön.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése