Évközi 18 hét csütörtök
Jer 31, 31-34; Mt 16, 13-23
„újszövetséget kötök Izrael házával és Júda házával”
Jól ismerjük a magyar történelemből, hogy fontos cél elérése érdekében szerződni szoktak az emberek, és velük együtt mások,akik
a szövetség hasznából majd részesülnek. Ilyen szövetséget kötött a keletről nyugatra tartó hét rokon törzs, hogy az előttük magasló hegylánc mögött elterülő gyönyörű tágas vidéket közösen elfoglalják. Nem akartak már tovább vándorolni, mert mindenütt letelepedett népek éltek. Ez a Kárpátok koszorúzta föld, pedig még szabad. A hét törzsfőnök. Álmos, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm megbeszélték a honfoglaló tervet, aztán ereiket megsebezve vérüket csordították egy kupába, majd egyetértésük jeléül ittak valamennyien. Kötelezték magukat és törzsüket az együtt cselekvésre, és a honfoglalás érdekében a választott fejedelem, Árpád iránti engedelmességre.Ez volt, a vérszerződés. Ezeregyszáz év történelme alapszik ezen.Tették ezt a fogadalmat nem valami bálvány előtt, hanem az eget és földet teremtő, végtelen nagy Isten nevében. Jóval korábban, négyezer éve,
a bálványimádó, ördög uralta emberiség egy tagját, egy Ábrahám nevű hatvan éves, gyermektelen férfiút maga az ég és föld Ura, az örökkön örökké élő egy isten szólította meg:„Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12, 1-3) Ma azt mondanák: Az addig nem ismert egyetlen igaz Isten berobbant Ábrahám bálványozó életébe. Annak a helynek a közelében, ahol Isten megszólította Ábrahámot és szövetséget kötött vele, a legújabb tudományos kutatások szerint ott éltek őseink, akik soha nem voltak bálványimádók, akik háromezer évvel később is egy istenimádók maradtak: tőlük vagy felőlük nem hallhatott Ábrahám erről az ősi hitről? Elgondolkodtató, hogy azok az ősmagyarok ÉLŐ ISTENNEK nevezték Istenüket, és Ábrahám is így szólította: Él eljon. Ábrahám utódai közül unokájának, Jákobnak (Izrael) leszármazottait tüntette ki nyolcszáz év elteltével, hogy a Sínai hegyhez vezettette el őket Egyiptomból és ott szövetséget kötött velük. Mózes nevű vezérük leírta Isten törvényeit. Ezt felolvasta a nép előtt. A nép egy szívvel-lélekkel felelte:„Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott”. Bikákat vágtak le, vérükkel meghintette Mózes az egész népet. Ezt a szerződést nevezzük Ószövetségnek.(Kiv 24, 1-18) Jeremiás a hetven éves babiloni fogságból hazatérő zsidókat azzal vigasztalja, hogy Isten hamarosan újszövetséget köt velük, de az nem a zsidókkal és nem időleges jelleggel köttetik, hanem minden emberrel, örökké tart majd, és a Megváltó vérével köttetik. Azzal az Ószövetség megszűnik. „Amikor az újról beszél, az előzőt elavulttá tette. Ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez” (Zsid 8, 13)
Jer 31, 31-34; Mt 16, 13-23
„újszövetséget kötök Izrael házával és Júda házával”
Jól ismerjük a magyar történelemből, hogy fontos cél elérése érdekében szerződni szoktak az emberek, és velük együtt mások,akik
a szövetség hasznából majd részesülnek. Ilyen szövetséget kötött a keletről nyugatra tartó hét rokon törzs, hogy az előttük magasló hegylánc mögött elterülő gyönyörű tágas vidéket közösen elfoglalják. Nem akartak már tovább vándorolni, mert mindenütt letelepedett népek éltek. Ez a Kárpátok koszorúzta föld, pedig még szabad. A hét törzsfőnök. Álmos, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm megbeszélték a honfoglaló tervet, aztán ereiket megsebezve vérüket csordították egy kupába, majd egyetértésük jeléül ittak valamennyien. Kötelezték magukat és törzsüket az együtt cselekvésre, és a honfoglalás érdekében a választott fejedelem, Árpád iránti engedelmességre.Ez volt, a vérszerződés. Ezeregyszáz év történelme alapszik ezen.Tették ezt a fogadalmat nem valami bálvány előtt, hanem az eget és földet teremtő, végtelen nagy Isten nevében. Jóval korábban, négyezer éve,
a bálványimádó, ördög uralta emberiség egy tagját, egy Ábrahám nevű hatvan éves, gyermektelen férfiút maga az ég és föld Ura, az örökkön örökké élő egy isten szólította meg:„Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12, 1-3) Ma azt mondanák: Az addig nem ismert egyetlen igaz Isten berobbant Ábrahám bálványozó életébe. Annak a helynek a közelében, ahol Isten megszólította Ábrahámot és szövetséget kötött vele, a legújabb tudományos kutatások szerint ott éltek őseink, akik soha nem voltak bálványimádók, akik háromezer évvel később is egy istenimádók maradtak: tőlük vagy felőlük nem hallhatott Ábrahám erről az ősi hitről? Elgondolkodtató, hogy azok az ősmagyarok ÉLŐ ISTENNEK nevezték Istenüket, és Ábrahám is így szólította: Él eljon. Ábrahám utódai közül unokájának, Jákobnak (Izrael) leszármazottait tüntette ki nyolcszáz év elteltével, hogy a Sínai hegyhez vezettette el őket Egyiptomból és ott szövetséget kötött velük. Mózes nevű vezérük leírta Isten törvényeit. Ezt felolvasta a nép előtt. A nép egy szívvel-lélekkel felelte:„Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott”. Bikákat vágtak le, vérükkel meghintette Mózes az egész népet. Ezt a szerződést nevezzük Ószövetségnek.(Kiv 24, 1-18) Jeremiás a hetven éves babiloni fogságból hazatérő zsidókat azzal vigasztalja, hogy Isten hamarosan újszövetséget köt velük, de az nem a zsidókkal és nem időleges jelleggel köttetik, hanem minden emberrel, örökké tart majd, és a Megváltó vérével köttetik. Azzal az Ószövetség megszűnik. „Amikor az újról beszél, az előzőt elavulttá tette. Ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez” (Zsid 8, 13)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése