Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. augusztus 8., péntek

Kegyelem 2.



A kegyelem fogalma és fajai

Kegyelemnek mondja a Biblia Isten jóakaratát, segítőkészségét (favordivinus, benevolentia Dei); ennek megfelelő magatartását és tetteit (opera Dei), és ebből fakadó ingyenes adományait (dona Dei) TÁGABB ÉRTELEMBE már a világ teremtése is kegyelem, hiszen a teremtés indítéka Istennek a maga boldogságát megosztani kívánó szeretete volt Még inkább kegyelem az isteni gondviselés, vagyis az állandói isteni tevékenység, amely a világ immanens erőit úgy irányítja, hogy a végső beteljesedés napján megvalósuljon Isten dicsősége és a jóakaratú emberek teljes boldogsága (1Kor 15,24-28). Mindezeket régebben természetes kegyelemnek mondták, és szembe állították a természetfeletti vagy szűkebb értelemben vett kegyelemmel. SZŰKEBB ÉRTELEMBE vett kegyelmen értjük Istennek az egyes ember és az egész emberiség történetébe való különleges belenyúlásait, amelyek arra irányulnak, hogy az embereket már itt a földön Isten életének részeseivé tegyék. A régmúltban ez főképpen szövetségkötések (Noé, Ábrahám, Mózes) formájában és próféták küldésével történt. Az ilyen szövetségeknek és prófétai üzeneteknek betetőzése a Krisztusban megkötött, újszövetség (Mt 26, 28), amely a jelen üdvrendben a kegyelmek legnagyobbika (Róm 5, 8).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése