Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. szeptember 30., kedd

DUKLAI SZENT JÁNOS



DUKLAI SZENT JÁNOS
 (1414-1484)


Dukla a Kárpátokhoz közeli (Duklai hágó) kicsiny, de régi város, itt született János vallásos szüloktol. Felnövekedve egy ideig a városon kívüli, erdos-hegyes vidéken egy remeteségben élt, majd belépett a minorita ferencesek közé. Pappá szentelése után kb. húsz évig fejtett ki áldásos igehirdeto és gyóntató tevékenységet nemcsak a lembergi (ma: Lvov) rendtartomány területén, hanem Ukrajnában, Moldvában, Belorussziában is. Több ízben volt házfonök, majd a lembergi rendi tartomány fonöke (akkor vikárius provinciális néven). 1452-53-ban a környéken járt a ferences obszerváns mozgalom nagy apostola, Kapisztrán Szent János. Hatására János atya is elhatározta, hogy az obszerváns tartományba lép át. Erre hivatali lekötöttsége miatt még évekig kellett várnia (1463-ig). Itt még ugyancsak kb. 20 évig muködött, s különösen kitunt a szerzetesi fegyelem megélésében. Szinte állandóan nála volt a Regula, azt olvasta vagy felolvastatta. Sokszor könnyezett, amikor tapasztalta, hogy annak rendelkezéseit még kicsiny dolgokban is - megszegik. Szívügyének tekintette az Egyház egységét; párbeszéd által igyekezett meggyozni az elszakadtakat, ruténeket, örményeket. „A hit buzgó propagátora” néven nevezték. Egyéb erényei: a tisztaság, készséges engedelmesség, böjt, önmegtagadás, a viszálykodók kibékítésének s a szomorúak megvigasztalásának karizmája. Élete utolsó éveiben a vakság keresztjét viselte, de még akkor is prédikált, gyóntatott, tanácsot osztogatott. Lembergben halt meg 70 éves korában, szept. 29-én, Szent Mihály napján, miután rendi testvéreivel a bunbánati zsoltárokat imádkozta. Sírja elobb Lembergben volt, most földi maradványait Duklában orzik, ahova régebben is, mostanában is zarándokolnak a lengyelek. Lengyelország is, Litvánia is égi párfogójául tiszteli, különösen boldoggá avatása, 1733 óta. XII. Kelemen avatta boldoggá, II. János Pál pedig szentté 1997-ben. II. János Pál pápa, mielott Duklai Jánost szentté avatta, 1997. jún. 9-én Duklában járt (nem eloször!). Utalt János atyának Krakkóhoz való kapcsolatára, ahol a teológiát végezte Szent Hedvig fejlesztette bokeztu adományaival a Jagello egyetemet s szerezte meg a teológiai fakultás felállítását is, pár évtizeddel elobb. Másnap, jún. 10-én a közeli Krosno* város repüloterén avatta
szentté Duklai Jánost. Részlet a pápa homiliájából:
„Az Úr Lelke rajtam. O kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek... Ezek a szavak érvényesek mindazokra, akiket Isten arra hívott, hogy Krisztus küldetését folytassák. Ezek közé sorolhatjuk Duklai Jánost is, akit ma az Egyház szentjei közé iktathatok.”

Imádság:
Istenünk, te Szent Jánost szerzetesi erényekkel és a hit hirdetésére apostoli buzgósággal ruháztad fel. Add, hogy példájára és közbenjárására mi is erényekben gyarapodjunk és a keresztények egységén munkálkodjunk. A mi Urunk...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése