Évközi 25 hét péntek
Préd 3, 1-11; Lk 9, 18-22
„Mindennek megvan a maga órája, csakhogy az ember nem tudja kifürkészni Isten művét”
Az ember földi életében, a fogantatásától haláláig tartó első, viszonylag rövid időszakában elkezdi valóra váltani Teremtője vele kapcsolatos élettervét. Öntudatra ébredése után tudatosan vállalnia kell ennek a szolgálatnak minden mozzanatát. Ezért kell a gyermeket úgy nevelni, hogy észrevegye a szolgálat lehetőségét, találja benne örömét: jót tettem, ezért vagyok boldog. Rá kell szoktatni mielőbb, hogy a szülei, az óvó néni, a tanító néni a magatartás egyik legfontosabb jellemzőjét alapozza meg bennünk: mindennek megvan a maga ideje-órája, amit Isten határoz meg és ezzel a világ történelmét megszabja. Az egyes emberek életét is megtervezte, amit felnőtt fejjel keresnünk kell, s ha rátaláltunk, valóra kell váltanunk. Éppen ezért az ifjúságunk idején mindent meg kell tanulnunk, mert nem tudhatjuk, mikor, mivel szolgálhatunk majd Istennek embertestvéreinken keresztül. Gyakorlati példákkal mutatja be a Prédikátor a váltakozó emberi sorsot. „Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek, és ideje a kiszakításnak” (Préd 3, 2) a születés ideje az édesanyák fiatalabb korában van. Szervezetük, erejük teljében minden a természetes rend szerint történik. A másik megfontolás a természetfeletti oldal: Istennek a gondviselő terve is a lehető legalkalmasabb módon szeretné elindítani az új életet, hogy a legtöbbet és a legjobbkor tudja nyújtani a családnak és a társadalomnak, amit az Úr általa, és csakis általa hajlandó megadni. A palántázás ideje a tavasz, amikor már meleg a talaj, de még nem nagyon forró a napsugár. A facsemeték és gyökeres szőlőtövek is örülnek, ha a természetüknek legmegfelelőbb időben és gondos előkészítés után kezdhetik el a növekedést.„Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek” (3) a Szentírás több alkalommal is hivatkozik arra, hogy a tavasz az évszak, amikor „a királyok hadba szoktak vonulni”. A harcokhoz a téli pihenőben regenerálódott hadsereggel előnyös felállni. Az ütközetre kiválasztott helyen és időben megsebesülteket, pedig összeszedték bajtársai a küzdelem elültével és megkezdődött a kötözés, gyógyítás. Érdemes otthon sorról sorra elolvasni a többi gondolatpárosítást is. Fel kell készülnünk hittel, bátran az élet minden eseményére. Akármennyire kellemetlen, de Isten a szenvedéseket, a bajokat is beleszőtte az élet szövetébe, kezdve a szerelemre és a születésre kimért fájdalmakkal: „Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait. Fájdalommal szüld a gyermekeket! Vágyakozni fogsz a férfi után, és ő uralkodni fog rajtad” (Ter 3, 16) Hozzá kell tennünk Jézusunk vigaszát: „Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékezik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra” (Jn 16, 21) Isten „mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében. A jövőt is beléjük helyezte. Csakhogy az ember nem tudja kifürkészni Isten művét, amelyet létrehoz kezdettől fogva mindvégig” (Préd 3, 11)
Préd 3, 1-11; Lk 9, 18-22
„Mindennek megvan a maga órája, csakhogy az ember nem tudja kifürkészni Isten művét”
Az ember földi életében, a fogantatásától haláláig tartó első, viszonylag rövid időszakában elkezdi valóra váltani Teremtője vele kapcsolatos élettervét. Öntudatra ébredése után tudatosan vállalnia kell ennek a szolgálatnak minden mozzanatát. Ezért kell a gyermeket úgy nevelni, hogy észrevegye a szolgálat lehetőségét, találja benne örömét: jót tettem, ezért vagyok boldog. Rá kell szoktatni mielőbb, hogy a szülei, az óvó néni, a tanító néni a magatartás egyik legfontosabb jellemzőjét alapozza meg bennünk: mindennek megvan a maga ideje-órája, amit Isten határoz meg és ezzel a világ történelmét megszabja. Az egyes emberek életét is megtervezte, amit felnőtt fejjel keresnünk kell, s ha rátaláltunk, valóra kell váltanunk. Éppen ezért az ifjúságunk idején mindent meg kell tanulnunk, mert nem tudhatjuk, mikor, mivel szolgálhatunk majd Istennek embertestvéreinken keresztül. Gyakorlati példákkal mutatja be a Prédikátor a váltakozó emberi sorsot. „Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek, és ideje a kiszakításnak” (Préd 3, 2) a születés ideje az édesanyák fiatalabb korában van. Szervezetük, erejük teljében minden a természetes rend szerint történik. A másik megfontolás a természetfeletti oldal: Istennek a gondviselő terve is a lehető legalkalmasabb módon szeretné elindítani az új életet, hogy a legtöbbet és a legjobbkor tudja nyújtani a családnak és a társadalomnak, amit az Úr általa, és csakis általa hajlandó megadni. A palántázás ideje a tavasz, amikor már meleg a talaj, de még nem nagyon forró a napsugár. A facsemeték és gyökeres szőlőtövek is örülnek, ha a természetüknek legmegfelelőbb időben és gondos előkészítés után kezdhetik el a növekedést.„Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek” (3) a Szentírás több alkalommal is hivatkozik arra, hogy a tavasz az évszak, amikor „a királyok hadba szoktak vonulni”. A harcokhoz a téli pihenőben regenerálódott hadsereggel előnyös felállni. Az ütközetre kiválasztott helyen és időben megsebesülteket, pedig összeszedték bajtársai a küzdelem elültével és megkezdődött a kötözés, gyógyítás. Érdemes otthon sorról sorra elolvasni a többi gondolatpárosítást is. Fel kell készülnünk hittel, bátran az élet minden eseményére. Akármennyire kellemetlen, de Isten a szenvedéseket, a bajokat is beleszőtte az élet szövetébe, kezdve a szerelemre és a születésre kimért fájdalmakkal: „Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait. Fájdalommal szüld a gyermekeket! Vágyakozni fogsz a férfi után, és ő uralkodni fog rajtad” (Ter 3, 16) Hozzá kell tennünk Jézusunk vigaszát: „Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékezik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra” (Jn 16, 21) Isten „mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében. A jövőt is beléjük helyezte. Csakhogy az ember nem tudja kifürkészni Isten művét, amelyet létrehoz kezdettől fogva mindvégig” (Préd 3, 11)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése