A családról a családnak az Evangélium tükrében
21.
Jákob szökni készül
Isten törvénye, hogy a felnőtt férfi megnősüljön, feleségéhez ragaszkodjék. Egy különleges szervezetté váljék vele és születő közös gyermekeivel. Amint láttuk, Lábán nagyon egyénien rendezte lányai sorsát, majd a kétszer hétéves nyájgondozás után sem akart lányai férjének, gyorsan szaporodó unokáinak kedvezni: keményen és csalafintán szerette volna rendezni a maga javára Jákob bérét. Ehhez járult apósa fiainak gyanakvása. Ők is a maguk és családjuk előnyeit keresték: „Elvett Jákob mindent, ami az apánké volt, apánk vagyonából lett gazdag. Jákob azt is észrevette Lábán, arcán, hogy nem olyan már hozzá, mint előző nap és azelőtt. Az Úr akkor azt mondta Jákobnak: Térj vissza atyáid földjére, a nemzetségedhez, és én veled leszek.” (Ter 31, 1b-3) Jákob mindig érezte, hogy Isten dönti el, kit hogyan és mire rendel, de a testvéreknek e miatt sem felfuvalkodniuk, sem haragot tartaniuk nem szabad. Haza kell tehát költöznie a kibékülés kedvéért is, meg azért is, mert azt a földet, amit Isten Ábrahámnak ígért a távolabbi jövőben, neki már most is felelősen kell kezelnie. Ezt erősítette meg Isten mostani parancsa: „Térj vissza atyáid földjére, a nemzetségedhez, és én veled leszek” Nem akart erőszakkal elszakadni apósától, hiszen minden kellemetlenség ellenére is, vele is rokon: feleségei apja, gyermekei nagypapája. Ezért „ekkor elküldött Jákob, és kihívatta Ráchelt és Leát a mezőre, ahol nyájait legeltette. Így szólt hozzájuk: Látom atyátok arcán, hogy nem olyan már hozzám, mint tegnap és tegnapelőtt. Pedig atyám Istene velem volt, és ti magatok is tudjátok, hogy minden erőmmel szolgáltam atyátoknak. Atyátok azonban megcsalt engem, és tízszer változtatta meg a bérem, Isten mégsem engedte meg neki, hogy árthasson nekem. Isten angyala aztán ezt mondta nekem álmomban: Jákob! Én azt feleltem: Itt vagyok! Én vagyok annak a Bételnek Istene, ahol felkented a követ, és esküt tettél nekem. Most tehát kelj fel, menj ki erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! Erre Ráchel és Lia azt felelték: Van-e még valami részünk-atyánk házának javaiban, és örökségében? Nem tekintett minket idegeneknek, eladott, és elfogyasztotta vételárunkat. Isten azonban elvette atyánk örökségét, és ideadta nekünk és fiainknak. Tedd meg tehát mindazt, amit Isten parancsolt neked!”(4-7.11.13-16)
A szökés
„Felkelt erre Jákob, tevékre tette gyermekeit és feleségeit, és elindult. Elvitte minden vagyonát is, a nyájait is, és mindenét, amit Paddam Arámban szerzett. És apjához, Izsákhoz igyekezett, Kánaán földjére. Abban az időben Lábán elment juhokat nyírni. Ez alatt Ráchel ellopta apja bálványait, Jákob pedig eltitkolta, hogy szökni akar. Miután Jákob, és mindene, amije volt, elmenekült, átkelt a folyóvízen, és Gileád hegye felé tartott, harmadnapra hírül vitték Lábánnak, hogy Jákob megszökött. Erre a maga mellé vette testvéreit, hét napig üldözte őket, és Gileád hegyén utol is érte. Isten azonban eljött az arám Lábánhoz álmában, és ezt mondta neki: Vigyázz, ne szólj Jákobnak se jót, se rosszat! Addigra Jákob a hegyen felütötte már a sátrát. Amikor Lábán a testvéreivel utolérte, ugyancsak Gileád hegyén ütötte fel a sátrát.” (31,17-25) Lábán kifogásolta Jákob szökését, biztosította arról, hogy ünnepélyes kíséretet adott volna a távozásukhoz. De Isten tilalmára hivatkozva nem akar se jót, se rosszat felhánytorgatni. Csak az ellopott bálványait követelte vissza. Ezt Ráchel követte el, de el is rejtette a tevenyeregbe, amin havibajára hivatkozva, ülve maradt. Végül kibékültek és kőhalmot hordtak össze ennek jeléül. Ezért lett a neve Gileád: Tanú-domb.
Jákob szökni készül
Isten törvénye, hogy a felnőtt férfi megnősüljön, feleségéhez ragaszkodjék. Egy különleges szervezetté váljék vele és születő közös gyermekeivel. Amint láttuk, Lábán nagyon egyénien rendezte lányai sorsát, majd a kétszer hétéves nyájgondozás után sem akart lányai férjének, gyorsan szaporodó unokáinak kedvezni: keményen és csalafintán szerette volna rendezni a maga javára Jákob bérét. Ehhez járult apósa fiainak gyanakvása. Ők is a maguk és családjuk előnyeit keresték: „Elvett Jákob mindent, ami az apánké volt, apánk vagyonából lett gazdag. Jákob azt is észrevette Lábán, arcán, hogy nem olyan már hozzá, mint előző nap és azelőtt. Az Úr akkor azt mondta Jákobnak: Térj vissza atyáid földjére, a nemzetségedhez, és én veled leszek.” (Ter 31, 1b-3) Jákob mindig érezte, hogy Isten dönti el, kit hogyan és mire rendel, de a testvéreknek e miatt sem felfuvalkodniuk, sem haragot tartaniuk nem szabad. Haza kell tehát költöznie a kibékülés kedvéért is, meg azért is, mert azt a földet, amit Isten Ábrahámnak ígért a távolabbi jövőben, neki már most is felelősen kell kezelnie. Ezt erősítette meg Isten mostani parancsa: „Térj vissza atyáid földjére, a nemzetségedhez, és én veled leszek” Nem akart erőszakkal elszakadni apósától, hiszen minden kellemetlenség ellenére is, vele is rokon: feleségei apja, gyermekei nagypapája. Ezért „ekkor elküldött Jákob, és kihívatta Ráchelt és Leát a mezőre, ahol nyájait legeltette. Így szólt hozzájuk: Látom atyátok arcán, hogy nem olyan már hozzám, mint tegnap és tegnapelőtt. Pedig atyám Istene velem volt, és ti magatok is tudjátok, hogy minden erőmmel szolgáltam atyátoknak. Atyátok azonban megcsalt engem, és tízszer változtatta meg a bérem, Isten mégsem engedte meg neki, hogy árthasson nekem. Isten angyala aztán ezt mondta nekem álmomban: Jákob! Én azt feleltem: Itt vagyok! Én vagyok annak a Bételnek Istene, ahol felkented a követ, és esküt tettél nekem. Most tehát kelj fel, menj ki erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! Erre Ráchel és Lia azt felelték: Van-e még valami részünk-atyánk házának javaiban, és örökségében? Nem tekintett minket idegeneknek, eladott, és elfogyasztotta vételárunkat. Isten azonban elvette atyánk örökségét, és ideadta nekünk és fiainknak. Tedd meg tehát mindazt, amit Isten parancsolt neked!”(4-7.11.13-16)
A szökés
„Felkelt erre Jákob, tevékre tette gyermekeit és feleségeit, és elindult. Elvitte minden vagyonát is, a nyájait is, és mindenét, amit Paddam Arámban szerzett. És apjához, Izsákhoz igyekezett, Kánaán földjére. Abban az időben Lábán elment juhokat nyírni. Ez alatt Ráchel ellopta apja bálványait, Jákob pedig eltitkolta, hogy szökni akar. Miután Jákob, és mindene, amije volt, elmenekült, átkelt a folyóvízen, és Gileád hegye felé tartott, harmadnapra hírül vitték Lábánnak, hogy Jákob megszökött. Erre a maga mellé vette testvéreit, hét napig üldözte őket, és Gileád hegyén utol is érte. Isten azonban eljött az arám Lábánhoz álmában, és ezt mondta neki: Vigyázz, ne szólj Jákobnak se jót, se rosszat! Addigra Jákob a hegyen felütötte már a sátrát. Amikor Lábán a testvéreivel utolérte, ugyancsak Gileád hegyén ütötte fel a sátrát.” (31,17-25) Lábán kifogásolta Jákob szökését, biztosította arról, hogy ünnepélyes kíséretet adott volna a távozásukhoz. De Isten tilalmára hivatkozva nem akar se jót, se rosszat felhánytorgatni. Csak az ellopott bálványait követelte vissza. Ezt Ráchel követte el, de el is rejtette a tevenyeregbe, amin havibajára hivatkozva, ülve maradt. Végül kibékültek és kőhalmot hordtak össze ennek jeléül. Ezért lett a neve Gileád: Tanú-domb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése