Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. szeptember 30., kedd

HITTUDOS SZENT JÁNOS



Hittudós Szent János apostol elhunyta

Szent János a galileai Betszaidából származott. Szülei: Zebedeus és Szalome voltak. Testvérével Jakabbal és atyjukkal halászok voltak. János először a próféta Keresztelő János tanítványa volt Jézus, a Genezáreti tó partján járva, meghívta mindkettőt apostolának. János mindvégig Mestere mellett élt. Jézusnak legmegbízhatóbb tanítványa lett, akit Jézus nagyon szeretett. Nagy buzgósága miatt kapta Jakabbal együtt a „mennydörgés fiai” elnevezést. Jézus életének legkiválóbb eseményeinél vett részt: színeváltozás a Tábor hegyen, Jairus leányának feltámasztása, Olajfák hegyi szenvedés. Jézust elfogása után elkísérte a főpap udvarába. A Titkos Vacsoránál Jézus keblén feküdt. Máriával, Jézus anyjával ott állt az Üdvözítő keresztje alatt. Hallotta utolsó szavait, látta kimúlását. Előtte, Jézus, anyját János apostolra, az apostolt pedig anyjára bízta kölcsönösen. Az apostolok közül az elsők között futott húsvét hajnalban Jézus üres sírjához.

Jézus mennybemenetele és a Szentlélek eljövetele után az első időkben a jeruzsálemi egyházban tevékenykedett. A gondjaira bízott Szűz Mária halála után Kisázsiába ment és kevés megszakítással Efezusban működött. Domiciánus császár elfogatta és forró olajba dobatta. Miután ebből sértetlenül kijött, Patmosz szigetére száműzte. Az ottani lakosokat a keresztény hitre térítette. Isten nagy látomásban mutatta meg neki ott a jövendőt az Egyház és világ sorsáról. Ezeket az „Apokalypszis” Titkos Jelenések könyvében írta meg. Mivel a legtovább élt az apostolok közül, még az Egyházba befurakodott tévhitűekkel is találkoznia kellett. Az Egyház számára megírta a 4. evangéliumot, írt három levelet, és az előbb említett Jelenések könyvét, hogy mindenki elhiggye azt, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia. Késő öregségben, közel 100 éves korában halt meg békében, ahogy Jézus akarta, a II. század elején.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése