Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. április 20., hétfő

A magyar ferences Mária-tisztelet 1.



A magyar ferences Mária-tisztelet
Elmélkedés első rész

Tisztelni annyit jelent, mint elismerni valakinek a nagyságát, kiválóságát. „Atyádat és anyádat tiszteld!” – mondja a 4. parancsolat, vagyis ismerd el, hogy életed forrása, felnevelőd, és megfizethetetlen javakkal halmoztak el életed folyamán, ezért nekik tisztelet, elismerés jár a tisztelet forrása az Isten szava. Isten minden jó forrása, mindent tőle kapunk, tehát neki a legnagyobb fokú tisztelet jár. Ezt külön fogalomként kezeljük, úgy mondjuk, Istent imádjuk, vagyis elismerjük legfőbb Urunknak. Isten szava nyomán indulunk el a tisztelet egyéb vonatkozásaiban is. Az emberek ős-bűne után különösen figyelnünk kell erre a minősítő isteni útmutatásra, mert az ember a magánál nagyobbnak, okosabb lénynek elismert kísértőnek is tiszteletet adott, amikor elfogadta ajánlatát. Bizalmat szavazott neki annak ellenére, hogy tudta: nekem eddig semmi jót nem tett, csak berobbant az életembe, és azt súgja, hogy a jót ajándékozó Isten rossz akaróm, eldugja előlem féltett hatalmát, és ezért tilt az egyik fa gyümölcsének élvezetétől. Csúnyán ráfizetett az ember arra, hogy saját ötlete szerint osztogatta az ördögnek a tisztelet jelét, a bizalmat. Isten viszont megbocsátó szeretetével lehajolt esendő, gyermekeihez, és megmutatja nekik, a tiszteletnek igaz tárgyát: elküldöm majd nektek a Megváltót, aki egy édesanyától születik, széttiporja az ördög fejét és visszaadja nektek az örök életet. Őket tiszteljétek, mert a Megváltó és Édesanyja ettől az ígérettől kezdve egymástól elválaszthatatlan. Amikor pedig Gábor főangyal az idők beteljesülésekor elmondta Máriának Isten üzenetét: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled” (Lk 1,28), ezzel megadta az eligazítást: a kegyelemmel kitüntetett ószövetségi emberek, Mózes, a próféták, a papok tiszteletben részesültek, de mennyivel inkább kell tiszteletben részesülnie annak, aki Isten akaratából kegyelemmel teljes. Ha a női nemet, főként a szüzeket és édesanyákat, tiszteletben részesíti a férfivilág, akkor a legtisztább Szüzet és a legdrágább Édesanyát mindenek előtt és fölött tisztelnünk kell.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése