Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. április 22., szerda

FABRIANOI BOLDOG FERENC



FABRIANOI BOLDOG FERENC
 (1251-1322) 

Marche tartomány Fabriano nevű városában született, családi neve Velimbeni. 10 éves korában súlyos betegsége miatt élete veszélyben forgott. Ekkor anyja fogadást tett, hogyha fia meggyógyul, elviszi Szent Ferenc sírjához. Mindjárt javult a fiú állapota, s amikor meggyógyult, anyjával elzarándokolt Assisibe. Ott Angelo Tancredi, Szent Ferenc egyik első társa megjövendölte róla, hogy ferences lesz. 17 éves korában lépett be a Ferencrendbe szülővárosához közel. A novíciát elvégzése után újra Assisibe ment a porciunkulai búcsú elnyerése végett, ott Leó testvérrel találkozott, aki hosszasan beszélt neki Szent Ferencről. Mint pap nagy buzgósággal végezte szolgálatát és hirdette Isten igéjét. Igen járatos volt a hittudományban is és szorgalmasan gyűjtötte az ilyen könyveket, úgyhogy szép könyvtárat létesített Fabrianoban. A város lakói annyira becsülték, hogy rendházat építettek számára, itt lett Ferenc házfőnök - elöljárói jóváhagyásával. Önmegtagadásban, buzgóságban mindenkinek jó példát adott. Az éjszaka nagy részét imában, szemlélődésben töltötte. Amikor az Úr szenvedéséről elmélkedett, gyakran vett erőt rajta a zokogás. Isten csodákkal is kitűntette. Amikor egyszer nagy áhítattal mutatta be a szentmisét a megholtakért, s a végén mondta: Nyugodjanak békében, sokaság dübörgő hangja harsogta az Áment. A szenvedő lelkek adtak jelt. Előre megmondta halála napját és óráját. Halálos ágyán is csodás módon meggyógyított egy fiút. 71 éves korában halt meg. Épségben maradt testét nagy tisztelettel övezik Fabrianoban. VI. Piusz avatta boldoggá.
„A mélyértelmű szavak nem tesznek szentté és igazzá; viszont az erényes élet kedvessé tesz Isten előtt. Ha betéve tudnád a Bibliát és minden bölcs jeles mondásait, Isten szeretete és kegyelme nélkül mindez hasznodra volna? Hívságok hivsága… Csak egy ér valamit, hogy Istent szeressük s egyedül neki szolgáljunk.” (Kempis T.: Krisztus követése I.1.)

Imádság:
Istenünk! Boldog Ferenc igéd méltó hirdetője és cselekvője volt. Közbenjárása segítsen, hogy példáját követve, neked szóval és tettekkel tetszésedre legyünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése