Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. április 23., csütörtök

Húsvét 3. hetének csütörtökje




Húsvét 3. hetének csütörtökje


Az Atya vonzásának engedelmeskedő kereső ember és a Szentlélek indításának engedelmeskedő, Jézus Krisztus küldetésében járó keresztény egyaránt úton van, s egyszer csak találkozik. Azért vagyunk küldöttek, hogy odalépjünk azokhoz, akik már felismertek szívük mélyén egy bizonyos vonzást, de még nem tudják, pontosan hová is tartanak, hol annak a titokzatos mágneses erőnek a forrása, amelynek hatása alá kerültek. Ehhez, persze, mindenekelőtt az kell, hogy észrevegyük, kik azok a környezetünkben, akikhez oda kell szegődnünk, nem saját kezdeményezésünkből, hanem a Szentléleknek engedelmeskedve. Nem provokációra, gyanútlan járókelők leszólítására, erőszakos térítésre küld a Szentlélek, hanem arra, hogy odaszegődjünk azok mellé, akik keresnek ugyan, de nincsen, aki a mind teljesebb látásra és értésre juttassa őket, s elvezesse Krisztushoz.

A másik lecke, amit ma megtanulhatunk, hogy beszélgetésünk abból induljon ki, ami foglalkoztatja azt, akihez odaszegődtünk. Amikor azonban mi kezdünk beszélni, egy percig sem szabad elfelednünk, hogy kit kell hirdetnünk. A harmadik évezredben mi nem sikeres életet, önmegvalósítást, de még csak nem is szellemi-lelki energiáknak köszönhető magasabb fokú tudatállapotot hirdetünk, hanem egy személyt: Jézus Krisztust, az Atya küldöttét, akinek mi folytatjuk küldetését itt a földön. Ne hárítsuk magunktól ezt a feladatot, mondván, mi nem vagyunk illetékesek, mert nem vagyunk papok, vagy mert nincs teológiai végzettségünk. Elsősorban nem teológiai diplomára, hanem élő hitre van szüksége ma a körülöttünk élőknek, s ha az Egyház missziós lendülete alábbhagyott, annak nem annyira teológiai képzettségünk hiánya, hanem hitünk gyöngesége az oka.

Urunk Jézus, küldd el nekünk Szentlelkedet, hogy legyen bátorságunk nekünk is kivenni a részünket az egész világra irányuló misszióból. Add kegyelmedet, hogy szüntelenül megmaradjunk a Te vonzásodban, és ezáltal vonzzunk másokat is Hozzád. Segíts, hogy kereső testvéreink Téged magadat ismerjenek fel bennünk, aki a mi szavaink, tetteink, életünk példája által akarod feltárni a világnak az Atya üzenetét.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése