Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. május 9., szombat

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 32.



APOSTOLOK CSELEKEDETEI
 
8,7: „Mert a tisztátalan lelkek hangos kiáltással kimentek sokakból, akikben laktak, és sok inaszakadt és sánta meggyógyult”. A tisztátalan lelkek az ördögök. Jézus egyik főfeladata volt földi életében az ördögi megszállástól való szabadítás. Az ember, akit megszállt a gonoszlélek, ki volt téve az ő zaklatásainak, a nála okosabb és erősebb akaratú lény fizikai és lelki gyötrelmeket okozhatott áldozatának. Érthető, hogy hangos kiáltással tiltakoztak, amikor a Jézus nevében elhangzott parancsnak engedelmeskedniük kellett. Ez igen alkalmas bizonyítéka volt annak, hogy a hithirdető Jézus megbízottja. A testi betegségek gyógyítása már képzett orvosok tevékenysége volt akkor is, de sem Fülöp, sem a többi tanítvány nem részesült ilyen szakképzésben, eszközeik sem voltak a gyógyító tevékenységhez, ott és azonnal teljes gyógyulás következett a szavukra, és ők is, mint Jézus, mindenféle betegséget meg tudtak gyógyítani. A térítésnek ezek akkor kiváló és szükséges eszközei voltak.
8,8: „Nagy öröm támadt abban a városban”. Jézus még földi életében maga is járt a szamaritánusok között. Jákob kútja mellett hosszasan elbeszélgetett egy szamaritánus asszonnyal, annak ellenére, hogy a két nép nem érintkezett egymással. Miután Jézus felfedte az asszony életének titkait, és ő felismerte Jézusban a prófétát, kifejezte reményét, hogy a vitás kérdéseket az eljövendő Messiás tisztázni fogja. Jézus akkor bemutatkozott neki: „Én vagyok az, aki veled beszélek”. (Jn 4,26) Aztán az asszony tanúságára jöttek hozzá sokan, majd Jézus tanítását hallva megvallották: „Mostmár nem a te beszéded miatt hiszünk, hanem mi magunk hallottuk, és tudjuk, hogy ő valóban a világ Üdvözítője”. (42) Egy kis város lett boldog akkor is.
8,9-11: „Volt azonban a városban egy Simon nevű férfi, aki azelőtt varázslással foglalkozott, és elámította Szamaria népét, azt állítva, hogy ő rendkívüli valaki. Nagyok és kicsik, mindenki egyaránt hallgatott rá, s azt mondták: Az Isten ereje ő, akit nagynak hívnak. És követték őt,mert jó ideje ámította őket varázslataival”. Itt Lukács, eme könyv szerzője, nagyon okosan beleszövi az írásába ennek a varázslónak a történetét. A hiszékeny emberek könnyen becsaphatók nagyravágyók ügyeskedésével, akik olcsó trükkökkel elkápráztatják a földhözragadt nézőközönséget. Úgy tüntetik fel magukat, mintha ők Isten erejéből merítenék mutatványaikat. Szembe kell tehát állítani az igazságot a hamis, a látszatvilággal.
8,12: „Amikor azonban hittek Fülöpnek, aki hirdette az örömhírt Isten országáról, a férfiak és az asszonyok megkeresztelkedtek Jézus Krisztus nevében”. Milyen jó volt, hogy Fülöp az Úr erejében kézzel fogható csodákat művelhetett! Így nem hiszékenység, hanem komoly hit alakult ki hallgatói lelkében, hiszen olyat tett nem is egy ízben, ami emberi erővel még a legnagyobb ügyességgel sem hozható létre. Ezért bátran hittek Fülöpnek, vagyis igaznak fogadták el, amit Jézus Krisztusról tanított, hogy tudniillik Ő a Messiás, aki megváltott minket, megnyitotta nekünk a mennyországot, halálunk után követhetjük Őt oda. 8,13: „Sőt, maga Simon is hitt, és megkeresztelkedése után Fülöphöz szegődött. Mikor látta, hogy jelek és igen nagy csodák is történnek, álmélkodva csodálkozott”. Simon tehát tapasztalta, hogy itt igazi és nem látszat-valósággal van dolga, szívből megtért és meg is keresztelkedett. Ennek valószínűleg örültek azok is, akiket régebben elámított, és most az igazság közös birtoklásában lehettek boldogok. Simon pedig ámuldozhatott, hogy az ő üggyel-bajjal begyakorolt mutatványai helyett Fülöp sokféle igazi csodájának lehet tanúja.
Milyen jó lenne, ha keresztény valós világunk erős átélése lenne vágya azoknak, akiket a virtuális világ hamis élményei kábítanak uton-útfélen



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése