Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. május 5., kedd

RECANATI BOLDOG BENVENUTUSZ



RECANATI BOLDOG BENVENUTUSZ
 (XIII. sz.)

Marche tartomány Umbria szomszédságában a 13. században szentek földje, elsősorban ferences szentek földje volt. Benvenutusz is itt született, Recanatiban, közel Anconához*. Keveset tudunk róla, még azt se, hogy hány évet élt. Csak a halála évét (1289) jegyezték fel. A zsolozsma olvasmánya közli, hogy sokféle erénnyel ékeskedett, mindenekelőtt az alázatossággal. Mint dolgozó testvér előszeretettel végezte a legalacsonyabbrendű munkákat. Ebben is az Üdvözítő példáját követte, aki tanítványai lábát megmosta. Másik erénye imádságos lelkülete volt. Szabad idejében legtöbbször a templomban, a szentségház előtt imádkozott. Ezzel kapcsolatos az a csodás esemény, melyet a zsolozsmáskönyv megörökít: Egyik napon a szentmise után imába merülten ott maradt a szentségház előtt. Közben mint szakácsnak, neki kellett volna ebédet készíteni. Csak délben vette észre, hogy itt az ebédidő, ő pedig nem készített semmit. Riadtan szaladt a konyhába, ahol angyal köszöntötte és mutatta: minden el van készítve, méghozzá - amint kiderült - sokkal ízletesebb ételek kerültek az asztalra, mint amilyent eddig a testvér szokott feltálalni. - Olyan csoda ez, mely nem ritka más ferences szenteknél sem. Megjegyzendő, hogy a testvér nem kifogásolható feledékenységből maradt a templomban, hanem az Úr szeretete miatt. S ez különbség. Másik csodás esemény, melyet a legendák közt szoktunk számon tartani: a testvér több alkalommal karjába vehette az isteni Kisdedet. Nagyon sok 13. századbeli ferencesnél (még nem kanonizáltaknál is) tudunk erről a legendáról, melyet a szentek életírói „vándorlegendának” tartanak. Emlegették róla egyesek, majd írásba foglalták, de történelmi hitelességét bizonyítani nem lehet. Így Benvenutusz testvér „csodákkal ékesen” fejezte be életét, s tiszteletét századokkal késobb VI. Piusz hagyta jóvá.
„A szentek legendái mindig példázatok, és úgy kell néznünk, mint jeleket, melyeknek jelentésük van. Ehhez szükséges, hogy legyen érzékünk a jelképek, szimbólumok iránt. A szentek élete jelentést hordozó képekben íródott. Legendák és történetek a szentek életében egymásba fonódnak, egymással szoros kapcsolatban vannak. Ha szétválasztjuk őket, a kép szétesik.”
Walter Nigg

Imádság:
Irgalmas Istenünk, add, hogy mi, akik Boldog Benvenutusz emlékét ünnepeljük, kövessük alázatos és buzgó életét itt a földön, és közbenjárására nyerjünk nálad örök hajlékot a mennyben. Krisztus, a mi Urunk által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése