Pünkösdre várva 13.

Pünkösdre várva 13.

Jézus levele most újra az utolsó vacsora epizódjaként íródik: „Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, s viszontláttok. A tanítványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: Az Atyához megyek. Így töprengtek: Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani. Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő s viszontláttok. A tanítványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: az Atyához megyek? Így töprengtek: Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani. Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő és viszontláttok? Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik. Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé a gyötrelmeire. Így most ti is szomorúak vagytok. De viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki. Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit a nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen” (Jn 16,16-24) Jézus megmagyarázta az apostoloknak is, meg nekünk is, kétezer évvel később élő tanítványainak, hogy mit is jelent. „Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből  kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,14-15)