Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. május 7., csütörtök

BOLDOG ULRIKA NISCH



BOLDOG ULRIKA NISCH
 szűz, keresztes nővér 
(1882-1913)

Németországban, Württberg tartomány egyik községében született. A keresztségben a Franciska nevet kapta. Szülei 13 gyermeküket nagy szegénységben, nehezen tudták nevelni. Franciska is inkább nagyanyjánál lakott. 1901- ben elszegődött cselédnek. Három év múlva súlyos betegen kórházba került, itt ismerte meg az ingebohli keresztes nővéreket. Felvételét kérte a rendbe, ahol az Ulrika nevet kapta. 1907-ben, fogadalomtétele alkalmával azt tűzte ki célul, hogy egészen a Keresztre feszített Úrnak és a felebaráti szeretetnek akar élni. Buhlben, majd a baden-badeni Szent Vince ház konyhájában szakácsnőként dolgozott. Sok megaláztatásban volt része, miket csendes békével viselt el. Minden alkalmat felhasznált, hogy nővértársainak és másoknak titokban szeretetszolgálatot tegyen. Az Úr Jézus rendkívüli misztikus kegyelmekkel ajándékozta meg, de megismerte a lelki sötétség, a hitbeli kétségek, lelki elhagyatottság és kísértések kínzó próbatételeit is. Homloküreg gyulladást kapott, és meg kellett operálni. Később tüdőgyulladást állapított meg nála az orvos. Ekkor, 1912. júl 15-én Hegnébe, a nővérek betegházába vitték. Közvetlenül halála előtt a szomszédos szobában fekvő nővér köhögési rohamot kapott. Ulrika nővér ekkor kérte betegápolóját, hogy menjen át hozzá. Mikorra a betegápoló visszajött, akkorra már visszaadta szép lelkét Teremtőjének 1913. május 8-án. Az alázatnak, a feltűnés nélküli és néha sikertelen munkának, a szeretetnek és a türelemnek a szentje lett. II. János Pál 1987-ben avatta boldoggá.
„Hiszünk Isten országának eljövetelében, amely Jézus Krisztussal megkezdődött. Az Egyház tagjaiként, részt veszünk annak üdvözítő feladatában a szeretet tanúságtétele, a Krisztussal egyesült élet, az ima, a munka és a szenvedés által.”
A Keresztes Nővérek Életrendje. Részlet.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Ulrikát példaképpé tetted az alázatban és a türelemmel viselt szenvedésben. Add, hogy példáját követve hu követői legyünk a keresztet hordózó Krisztusnak s így elnyerjük a mennyei dicsőséget. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése