Szerda húsvét 5. hetében

Szerda húsvét 5. hetében         
ApCsel 15, 1-6; Jn 15, 1-8
„Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám, pedig a szőlőműves”

Az utolsó vacsorán Jézus sokat beszélt tanítványainak az Atyáról. Érdekes témaváltás érezhető, amikor új hasonlattal fordul hozzájuk: „Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám, pedig a szőlőműves” (Jn 15, 1) Az apostolok is meglepődtek azon a jelzőn, hogy az „igazi” szőlőtőnek Jézus önmagát nevezi. Az asztalon már állt három kehely tele borral. Előírás szerint akarták elfogyasztani a bárányvacsorán evés közben. A bennük lévő bor igazi szőlőtőkén termett, tehát nem mesterségesen csinált bor volt. A tanítványok egyszerű, romlatlan vidéki emberek voltak. A hangsúlyosan ejtett „igazi szőlőtő” kifejezés elsősorban ezt a kapcsolatot idézhette föl bennük: igazi bort iszunk, mert igazán szőlőtő terméséből préselték, hiszen másból talán sosem készítettek bort abban az időben. De a Mesternek hogyan jut eszébe ilyen problémakör? Különben is önmagát nevezi „igazi” szőlőtőnek? Annyi bizonyosnak vehető, hogy egyiküknek sem jutott eszébe, hogy jóval korábban, az első csodálatos kenyérszaporítás után a kafarnaumi zsinagógában szóba hozott élő kenyér, aztán a másik ott elhangzott kifejezés: „Az én testem valóban étel és az én vérem valóban ital” (Jn 6, 55) most válik valósággá ezen a vacsorán. Mert ilyen kapcsolatban valós érvényűnek tűnhetett volna az „Igazi szőlőtő”, hiszen akkor az Úr testéből származó vér titokzatos átváltoztatással ugyan, de Jézus vérét valahogyan kapcsolata hozhatta volna az igazi szőlőtővel, magával a Mesterrel. Ősi szokás volt nagyon régóta a szőlőtermesztés az Ígéret földjén. Amikor Mózes ennek határáig elvezette népét, és kémeket küldött, hogy kipuhatolják a Szentföld adottságait, külön felhívta a figyelmüket arra, hogy a szőlőtermést jól nézzék meg, és vigyenek kóstolót az éppen érni kezdő szőlőből. (Szám 13, 20.). A kémek vágtak is le egy óriási szőlőfürtöt vesszőstől, és ketten cipelték a táborig. (23) Kész szőlőskertek díszlettek az országban mindenfelé. Mivel a szőlőültetéshez komoly talajmunkára volt szükség, és pár év eltelik addig is, amíg az elültetett fiatal tőkék teremni kezdtek, nem kis biztatás volt a honfoglalóknak, hogy nemcsak kész házak várnak rátok, hanem jól megművelt szántóföldek, sőt szépen termő szőlők is. Mindent készen kaptak Istentől.(Józs 24,13) Persze, a földön máshol is akad gyönyörű szőlő, a mi édes hazánkban is. Nem él meg mindenhol. De alkalmas területen, komoly gondozással bőven terem finom gyümölcsöt. Gyümölcsét enni is lehet, de a belőle készített nedű pompás ital. Szakszerű kezelést igényel. Vesszőit gondosan kell metszeni, akkor sokat teremnek. A levágott gallyak viszont elszáradnak. Jézust az Atya hasonló célzattal küldte a földre. Olyan többlet, ami boldogabbá teszi az életet. Valóban isteni nektára van. Minőségi többlet. Minden ember beleoltódhat. A szőlőtől eltérően a vessző veszi át a tőke természetét. Átneveli, értékessé teszi. Aki hagyja magát az Atyától vezetni, kezeltetni, az Jézuson keresztül bő termést hoz. A Szent István által ültetett szőlőt engedjük újra metszeni, a vesszőket elrendezni. „Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok”- (Jn 15, 7)