Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. augusztus 12., szerda

A Mennyei Atya Litánia 25.




Atyánk, Te a szüzek öröme, irgalmazz nekünk!
 
Azokat a férfiakat és nőket nevezzük szüzeknek, akik egész életükre lemondtak a házasélet örömeiről, az életfakasztással egybekötött gyönyörökről. A megszentelt párkapcsolatról is, amelyről az előző fohász magyarázatában úgy érveltünk, hogy az abból épülő családi élet boldogsága maga a Mennyei Atya. Ez a fohász akkor hogyan bizonyul igaznak?A teremtő Isten szándéka az volt, hogy minden férfinak és nőnek legyen meg a boldogító párja: a férfinak felesége, az asszonynak férje, aki az ő életét tökéletesen beteljesíti, és új életek közös forrásává egyesíti őket. Ősszüleink lázadása és az egyéni bűnök miatt is sok vezeklésre van szükség. A megengedett, sőt akart boldog házasság helyett lett szükség arra, hogy a természetes párkapcsolat helyett vállalhasson valaki engesztelő egyedüllétet, amely felfüggeszti Isten eredeti szándékát, amelyről fentebb szóltunk, és amelyet még meg is ismételt ezzel a kiegészítéssel: „Azt mondta továbbá az Úr Isten: Nem jó, hogy az ember egyedül van; alkossunk hozzá illő segítőt is!” (Ter 2,18) Ebben az üdvösségtervben, amely a bűnbeesés után indult Isten szándéka szerint, fontos helyet kapott a vezeklő állapot, az egyedüllét. Ennek azonban mindig valami önzetlen, tehát mások iránti szeretet kell legyen a célja, sohasem az önzés, a szolgáló szeretettől való elzárkózás, singli-állapot.Ilyen célzattal kívánja meg a katolikus Egyház a latin szertartású papoktól a celibátust, az apácáktól és a férfi-szerzetesektől az egyedüllétet. Jézus maga is szűzi életet élt. Édesanyját is szűzként választotta, aki szűz maradt foganásában, szülésében és azután is mindenkor. Az elmaradt emberi örömök helyett ad a Mennyei Atya a szüzeknek teljes örömöt, hiszen lemondásukkal lelkeket mentenek az égnek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése