Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. augusztus 15., szombat

Faenzai Boldog Novellonusz



BOLDOG NOVELLONUSZ
 III. r . 
(1224-1280)

A bűnbánó szentek között foglal helyet. Romagna* tartomány Faenza* városában született. Buzgó szülei jó kereszténynek nevelték. Cipészmester lett, azonban kicsapongó életével ismerőseinek botrányt, szüleinek sok szomorúságot okozott. Fiatalon megnősült, életmódja azonban ezzel nem változott meg. Édesanyja sokat könyörgött érte; imái és könnyei nem voltak hiábavalók.24 éves korában súlyos betegség érte. Ekkor végre Isten kegyelme által belátta bűneinek súlyosságát s a halál közelsége megnyitotta szemét. Megfogadta, hogyha felgyógyul, egész életén át bűnbánó életet folytat s elzarándokol Rómába az apostolok, valamint Compostellá*-ba, Szent Jakab sírjához. Isten elfogadta felajánlását. Egyik napról a másikra csodás módon visszanyerte egészségét. Ígéretéhez hűen első tette volt, hogy belépett Szent Ferenc III. rendjébe. A szentről eddig is hallott, de ettől kezdve követni is akarta. A szorgalmas munka és imádság mellett felkarolta a szegényeket. Keresetéből csak annyit tartott meg, amennyi családjának megélhetéséhez szükséges volt, a többit a szegények, betegek javára fordította. Felesége kezdetben helytelenítette bőkezűségét, de amikor látta férje munkájának bőséges jutalmát, ő is részt vett a jótékonykodásban. Felesége halála után még jobban segítette a szegényeket s élte vezeklő életét. Sőt másokat is fellelkesített példájával. Faenza kézműveseit vezeklőegyesületbe tömörítette, s a zarándoklatokra tett fogadalmát is teljesítette. Többször is elzarándokolt gyalog, mezítláb Rómába, Compostellába. Karitatív tevékenységét egészen haláláig folytatta, s Isten a csodatevés karizmájával is kitűntette. Egyes adatok szerint 56, a breviárium szerint 80 éves korában hunyt el 1280. júl. 27-én. Faenza a város patrónusaként tisztelte halála óta. Tiszteletét VII. Piusz pápa hagyta jóvá 1817- ben.
„Légy készen mindenkor és úgy élj, hogy a halál soha készületlenül ne találjon. Mikor eljön az utolsó óra, egészen másképp látod majd elmúlt életedet, és igen megbánod, hogy olyan rest és tunya voltál.” (Kempis: Krisztus követése I. 23.)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Novellonuszt édesanyja könnyes imádsága által a bűnös életből megtérésre és szent életre vezetted, minket is alakíts át a régi emberből új emberré. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése