Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. augusztus 13., csütörtök

A Mennyei Atya Litánia 26.



Atyánk, Te a családi élet teljessége, irgalmazz nekünk!
 
A Mennyei Atya mint mindennek, a családi létnek és boldogságnak ősforrása. Az emberteremtés alapigéje: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (Ter 1,26) is erre utal. Az Atya, aki a végtelen nagy és tökéletes istenséget, isteni lényeget, természetet öröktől fogva, önmagától birtokolja, végtelenül boldog, hiszen minden jót egyszerre és elveszíthetetlenül birtokol, önmaga kimerítő megismerésével értelmi síkon megszüli a Fiúistent, a Képmást, a Szót, az Igét. Megajándékozza saját természetével, hogy tőle visszakapva együtt ajándékozzák az isteni akarat síkján származó Szentléleknek. Ez a végtelen szeretet teszi tökéletesen boldoggá Isten belső életét. Ezt akarja ősmintául nyújtani az ember megteremtéséhez, hogy a „mi képünkre és hasonlatosságunkra” teremtett ember férfi-nő-gyermek hármassága teremtett síkon valósítsa meg a látható világ csúcsára helyezett ember boldogságát is. Szerencsétlen korunk odáig süllyedt ostobaságában, hogy teljesen szétveri a családi élet szentháromságos kereteit. Elhiteti az emberekkel, hogy a család tönkreteszi az egyén szabadságát, meggátolja a férfi és a nő kiteljesülését. Mire saját sorsából ráébred tévedésére, elszáll az élete, újrakezdeni nem lehet. Isten a kinyilatkoztatás kezdetén kodifikálta a lényeget: boldog lehet minden ember, aki kizárólag mások boldogításáért él, és ennek legfőbb kerete a család, ahol nem néhány órás, hanem egész napos boldogító másért-élés a mérce. Aki ezt megérti, vállalja, boldog lesz; a többi pedig boldogtalanul zárja életét. A Mennyei Atya a múlt század elején kinyilatkoztatta újfent, hogy az Ő személyes szeretete a garancia az emberi nem boldogságára. Ezért ajánlotta, hogy embert formáló atyai szeretete emberi képmásban legyen kitéve mindenhol, ahol emberek élnek, dolgoznak, közlekednek, de elsősorban a család minden mozgásterében. Velünk van, ezt üzeni. A gondok ráncai, a gyönyörű emberarcot eltorzító veszekedések helyére költözzék vissza az én arcom csodája!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése