Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. szeptember 7., hétfő

A pápa a portugál püspökökhöz: Meggyőzően szóljatok a fiatalokhoz!



A pápa a portugál püspökökhöz: Meggyőzően szóljatok a fiatalokhoz!


Szeptember 7-én, hétfőn Ferenc pápa a fiatalok számára hitelesen közvetített és megélt hitről beszélt a portugál püspököknek, akik ad limina látogatásra érkeztek a Vatikánba – tájékoztat a Vatikáni Rádió.


Ahhoz, hogy a vallási közöny jellemezte világunkban a fiatalokat magával ragadja az evangélium, az kell, hogy a katekizmusban felmutatott Krisztus láthatóvá váljon a hitoktató életében és a fiatalokat körülvevő közösség tanúságtételében – ez volt a pápa beszédének vezérgondolata, amelynek szövegét átadta az ad limina látogatásukat végző portugál püspököknek.
A Szentatya elismerően szólt a portugál helyi egyház egészéről: a püspökök testvéri közösségéről, amelyet a lakosság és az intézmények nagy része meghallgat – bár nem mindig követ –, s amely az imádságban és a szeretetben gyökerezik.
Dicséretes az a két éve elkezdett lelkipásztori megújulási folyamat, amelynek három fő eleme a megtérés, a közösség és a küldetés – emelte ki a pápa, ugyanakkor józan önkritikát sugallt a portugál főpásztoroknak, s gondolatai messze túlmutatnak az ország határain.
A lelkipásztori modellek hatékonyságáról szólva arra kérdezett rá Ferenc pápa, hogy az irányvesztett fiatalokat hogyan tudná megfelelő módon megszólítani az egyház. Megjegyzi: a katekizmusban Jézus pusztán intellektuális megközelítése helyett a vele való személyes találkozáshoz kellene elvezetni a fiatalokat. „Nem lehet, hogy annyi fiatal munkanélküli, mialatt az Úr szőlőjéből hiányoznak a munkások…”
A bérmálkozás után sok fiatal nem gyakorolja tovább vallását, de ez a plébániák és a keresztény képzés hiányosságainak is betudható. A pápa számára az a legfontosabb, hogy minden a papok és a hívek személyes és lelkipásztori megtéréséből induljon ki, hogy mindenki tényleg és örömmel mondhassa: „Az egyház a mi otthonunk.”
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése