Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. október 18., vasárnap

Évközi 29. vasárnap



Évközi 29. vasárnap


A héten azt kérdezték tőlem, van-e mondanivalóm a mai napra? Azt válaszoltam: Igen, van. Az, amit az Anyaszentegyház évtizedekkel ezelőtt mára kijelölt az olvasmányban: „Úgy tetszett az Úrnak, hogy az Üdvözítőt összetöri szenvedéssel” (10) A Szentleckében:”A mi főpapunk nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel”az evangéliumban:„Akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, közöttetek ez ne így legyen.”(42-43) Mi Jézus elvei szerint alakítjuk sorsunkat. „Úgy tetszett az Úrnak, hogy Krisztust összetöri szenvedéssel” (10) A Megváltó elvállalta ezt a szenvedést, mert e nélkül a cél, a világ megváltása nem történhetett meg. „Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt” (Fil 2,8-9) „Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot, és megelégedés tölti el” (11) Népünket Isten arra választotta ki, hogy Krisztus titokzatos testének, az Egyháznak védelmezője legyen. A mi fölemelkedésünk kezdete tehát a szenvedés. Meg kell látnunk a világosságot Jézusban. Vissza kell térnünk hozzá egész szívvel. E nélkül hiába volt ezernyi szenvedésünk. A mi főpapunk nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyengeségeinkkel” (Zsid 4,15) Igen, Jézus ismer bennünket. Tudja, mi mindent vállaltunk érte és népünkért a történelem során. Ismeri bűneinket is. Sajnálja, hogy hatvan év nem volt elég nagy tanulmányi idő. Sajnálja, hogy belerángatjuk nemzetünket és sajátmagunkat is egy újabb keserves iskolaévbe. Próbál megérteni és segíteni. A napjainkban tapasztalt öntudatra ébredés már ennek a jele. Várja a kijózanodás, bűnbánat további jeleit, az Atya által kijelölt embereket, hogy ők lépjenek az önjelöltek, zsarnokoskodók helyére. Nem biztos, hogy szentek, de önzetlenek, és a nép javát akarják szolgálni (Mk 10, 43) Nem csak kanonizált szentek éltek előttünk a népünk üdvének szolgálatában. Tudták úgy szeretni népünket, ahogy Jézus tanította: „Nagyobb szeretete senkiknek sincsen annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15, 13) Legyünk mi is népünk igaz barátai! Ez az üzenetem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése