Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. október 22., csütörtök

Interjú Erdő Péter bíborossal a családszinódus végéhez közeledve



Interjú Erdő Péter bíborossal a családszinódus végéhez közeledve


Október 21-én, szerdán Vértesaljai László készített interjút Erdő Péter bíborossal a Vatikáni Rádióban.


– Bíboros úr! Lassan végéhez közeledik a háromhetes rendes családszinódus. Jóllehet a fontos záró rész még hátra van, és ez nagyon nagy munka lesz. Először is, milyen légkörben zajlott a szinódus az aulában?
– Természetesen sokkal jobb légkörben, mint azt a sajtó közvetítette. Nagyon testvéri és őszinte légkör volt. De az őszinteség nem azt jelenti, hogy veszekedések voltak, hanem azt, hogy mindenki elmondta a saját véleményét, tapasztalatát: az összes földrész egyházi élete kirajzolódott előttünk. Bár a fölszólalások rövidek voltak, mert három percet kapott mindenki, mégis egy egész nagy panorámát kaptunk, és mindenkiben megvolt az a készség, hogy figyelemmel hallgassa a másikat, és tiszteletben tartsa a véleményét és a meggyőződését.
– A tavalyi rendkívüli családszinódushoz képest ez a mostani hordozott-e a hangulatában, légkörében valami újat?
– Annyiban biztosan, hogy volt idő arra, hogy mindenki átgondolja a főbb témákat. És ez az idő valahogy „összeérlelte” a világ püspökeit. Talán a különbségek már nem voltak olyan nagyok, talán a felvetések nem voltak olyan váratlanok, hiszen, ismétlem, átbeszéltük ezt a dolgot. Az elmúlt egy évben tudományos kongresszusok voltak, könyvek egész sora jelent meg azokról a problémákról, amelyek itt előkerültek. Tehát ez sem múlt el nyomtalanul. Azok, akik eljöttek, fölkészültek a témából.
– Néhány szinódusi atya rögtön az első nap estéjén levélben jelezte a Szentatyának észrevételeit. Ez a levél mennyiben befolyásolta a szinódus menetét?
– Maga a levél aligha befolyásolt bármit is, hiszen a szinódus nyilvánossága előtt nem is volt róla szó. De még a folyosón sem volt jellemző, hogy erről a levélről suttogtak volna a kávészünetben egymás között az atyák. Hanem megint csak a média volt, amely emlegetett valamilyen levelet, aztán leközöltek egy szöveget, másnap közölték, hogy nem egészen úgy volt, aztán azt is, hogy ki és mit írt. Azt hiszem, ez inkább egy külső keveredés volt. Lehet, hogy valakik írtak valamilyen levelet, de minden bíboros írhat levelet a Szentatyának. Úgyhogy ennek a szinódusi közösségen belül nem volt igazán semmiféle megosztó vagy komolyabban zavaró hatása.
– Amúgy is a Szentatya ott van az üléseken, tehát bármikor, az ülések között, a szünetben megszólítható, elérhető. Gondolom, minden szinódusi atya élt azzal a lehetőséggel, hogy legalább pár szót váltson vele személyesen
– Ez nagyon is így van. Sőt, a pápa előbb bejön az ülésterembe, mint ahogy kezdenénk a tárgyalást, így a beérkezőket még üdvözli is. Hogyha valaki nem olyan modortalan, hogy sok-sok percre lefoglalja a Szentatyát a bejáratnál, akkor a többiek is mind kezet foghatnak vele. Ha valaki nagyon sokáig megállítja, akkor a többiek kénytelenek megkerülni, hogy a termet fel tudjuk tölteni. Tehát a valóság az, hogy közvetlenül, személyesen lehet neki kérdést feltenni vagy javaslatot tenni.
– A pápa a szinóduson kívül és bent, a szinódusi aulában is jelen van. Az ő jelenléte milyen hatással van a püspökök gyűlésére?
– Itt megint csak mást szoktak a médiában emlegetni, és mást éltünk át mi. Mi azt éltük át, hogy egy jóindulatú atya, aki figyel bennünket, akinek minden hozzászólás fontos, de ő nem reagál ezekre. Sem a nyitóbeszédében, sem a második nap elején, amikor röviden szólt hozzánk. Nem reagált a felszólalásokra, és nem adott senkinek igazat, vagy nem korrigált senkit. Hanem hagy mindenkit, és rezzenéstelen jezsuita arccal hallgatja végig a különböző felszólalásokat. Nem lehet leolvasni az arcáról, hogy melyik tetszett neki, vagy melyik nem. Ezzel is azt segíti elő, hogy mindenki szabadon kifejtse a véleményét. Ő ezt nem befolyásolja.
– Több szinódusi atyától hallottam, hogy ez egy olyan szabad fórum, ahol nincs olyan dolog, amit ne lehetne elmondani.
– Így van. Nyilvánvalóan itt felelős emberek beszélnek, akár a püspökök, akár a meghívott szerzetesek, plébánosok, világiak. Azt hiszem, nem is olyan szándékkal érkeztek, hogy olyasmiről beszéljenek, amit nem helyénvaló egy szinóduson elmondani. Nagyon megragadó volt a tizennyolc házaspár tanúságtétele. Ha családról beszélünk, akkor szóljanak a családok. Például az a tizenkét gyermekes házaspár, aki négy hónapos legkisebb fiát, Dávidot behozta ölben a szinódusi terembe is, ami után azt írták az újságok, hogy megjelent a szinódus legfiatalabb résztvevője. Ez a család arról tett tanúságot, hogy mindenki azt hiszi, tizenkét gyermeket felnevelni valami szörnyű nagy fáradság és nehézség – azt mondták, biztos, hogy egész energiájukra szükség van hozzá, de az életben minden más is ilyen, és a korábbi életükhöz képest ebben a házasságban a gyermeknevelés sodrában sokkal boldogabbak voltak, mint egyébként. Már itt a földön is a család, sőt a nagycsalád az igazi boldogság forrása.
– A szinódus létszáma meglehetősen nagy. Nem okoz ez nehézséget, tekintve a háromperces hozzászólásokat?
– Az idén azért sikeredett ilyen rövidre a hozzászólási idő, mert új módszert vezettek be. Három részre osztották a témát, háromszor újrakezdődött az általános vita, és azután háromszor újra szétosztották a témát a nyelvi csoportok között. Emiatt úgy alakult az időkeret, hogy a rendes felszólalások három percre korlátozódtak. Három perc alatt nem lehet részletes teológiai, jogi vagy pasztorális érvelést kifejteni. Viszont tapasztalatokat, gondolatokat össze lehet foglalni. S hogyha az atyák ügyesek, és sokszor látszott, hogy azok; akár egy földrész vagy egy ország képviselői megosztották egymást között a témát, s ki egyik, ki másik oldalról világította meg ugyanazt. Kirajzolódott például nagyon sok afrikai ország helyzete, az a pasztorális probléma, amelyet a több lépésben kötött házasság szokása jelent. Vagy az a valóságos felismerés, hogy Afrikában még szerencsére nem az elmagányosodás a fő veszély, bár a nagyvárosokban már ott is megjelent. A család mint egy nagyobb egység működik, és inkább arra kell vigyázni, hogy ennek a kölcsönös segítségnyújtásnak a hálója megmaradjon az emberek között, mert ha ebből kiszakadnak, főleg akik elhagyják a régiót, akik elvándorolnak Afrikából, azok utána támasz nélkül maradnak. Aztán érdekes volt az indiai tapasztalat, amely a kombinált házasságokat emlegeti újra meg újra. Azokat a házasságokat, amelyeket a család és a közvetítők segítségével boronálnak össze. Ez nem jelenti feltétlenül, hogy a házasuló fél akarata ellenére van. Sőt, legtöbbször akarják ők maguk is a házasságot. Lehet nem a személy iránti szerelemből, hiszen nem ismerik még egymást annyira, de a saját családjuk iránti bizalom alapján. Sokszor ezek a házasságok teherbíróbbak, és több segítséget kapnak a rokonságtól. Úgyhogy nem teljesen elvetendő, viszont a személyes döntés, a személyes szabadság szerepét itt is hangsúlyozni kell.
– A szinóduson jelen van az összes földrész. Ez a sokszínűség, ami legalábbis kontinentális szinten megjelenik, zavaró vagy inkább megtermékenyítő?
– Szerintem ez nélkülözhetetlen. E nélkül a sokféle tapasztalat nélkül nem is tudunk reálisan gondolkozni a központi témáról, magáról a családról. A család az egész emberiség kincse, az nem egy regionális sajátosság. A kihívások nem mindig problémák, a kihívások sokszor pozitív lehetőséget jelentenek. Ezek lehetnek mások régiók szerint, de ezek egymást gazdagítják, mert az egyik régió pozitív tapasztalata olyan szempontot húz alá, amely a másik régióban nem jutott az emberek eszébe. De lehetőségként felmerül. Azt hiszem, nemcsak pozitív, hanem szükségszerű is a többféle nézőpont.
– Hogyan lehet a sokféle hozzászólást valamiféleképpen közös mederbe terelni, s aztán csoportosan összerendezni? Hiszen ez éppen maholnap feladat lesz.
– Mindenekelőtt a sokféle hozzászólásnak van egy közös alapja. Ez pedig a katolikus hitünk. Azért ez egy nagyon fontos kérdés, mert nem általában szociológiai szempontból beszélünk a témáról, hanem a hitünk fényében. Ugyanakkor van egy munkaokmány, az Instrumentum laboris, aminek a fejezetei és pontjai szerint kellett a hozzászólásokat megtenni. Minden hozzászólónak meg kellett mondania, hogy melyik ponthoz fűzi a megjegyzését. Ez önmagában is kanalizálja a témát, mert a hozzászólásokat rögtön számok szerint lehet rendezni, s ott konfrontálódik az ember később a bizottságban azzal, hogy ehhez a ponthoz például ellentétes megjegyzések vagy egymást kiegészítő szempontok születtek.
– Bíboros úr, ön hivatalból mint főrelátor tagja a szinódus záródokumentumát előkészítő bizottságnak. Óriási rohammunka lesz tető alá hozni a hatalmas hozzászólás halmazból a szinódusi atyák elé kerülő tervezetet, amelyről aztán végül majd szavaznak. Kikristályosodtak-e a legfontosabb pontok, észrevételek, megállapítások új igények és esetleges továbbgondolandó kérdések?
– Sok minden kikristályosodott. Például a házasságra való felkészítés és a házasság kísérése. Minden nyelvi csoport, minden régió kéri és hangsúlyozza azt, hogy az egyház szervezettebben, mondjuk püspökkari szinten megfogalmazva is, jelölje meg a távolabbi, közelebbi, közvetlen házassági előkészítésnek a szertartás szép, hatásos lefolytatásának az útját, és azt, hogy hogyan kísérjük a fiatal házasokat később. Mindez az jelenti, hogy egyrészt a házasulandóknak legyen meg már az elmélyült, a személyes, a felelős katolikus hite, tehát ne csak mint egy természetes emberi közösséget nézzék a házasságot, hanem legyen meg bennük a természetfeletti szempont is. Másrészt nagyon fontos, hogy a közösséggel legyenek kapcsolatban már az előkészület ideje alatt, és később. Hiszen ez segít rengeteg olyan problémának a megoldásában, ami a házasságot egyébként megterheli. Ebben közös a hang és közös a kívánság. Aztán nagyon fontos dolog az is, hogy a társadalom előtt a családok érdekében fel kell lépni mindenütt, a helyi hatóságok felé, mindenütt, ahol az ember részt tud venni a közéletben. Ezt az alapvető szempontot, a családoknak az igazi javát a puszta gazdasági hasznosság fölé kell helyezni, s ezt a hangot érvényesíteni kell. Ez egy szociálteológiai kérdés, az egyház társadalmi tanításának a kérdése, de minden földrészen szorgalmazzák, hogy ennek megfelelő közösségi szervezettségi cselekvést is mutassunk fel, ne csupán tanítsunk ezekről a kérdésekről. Ez nagyon fontos, hiszen ma a család, és ez megint egy közös szempont volt, szembenéz egy olyan ideológiával, a genderideológiával, amely a családot mint közösséget meg akarja szüntetni. Amely a definíciók dolgában, az alapfogalmak dolgában is teljesen el akar tekinteni az eddig ismert emberi intézményes fogalmi világtól, úgy a házasság, úgy a család, mint az egyéb közösségek vonatkozásában. Mi pedig azt valljuk, hogy a család olyan emberi értékeknek az átadója, olyan nélkülözhetetlen alap, amire a társadalomnak épülnie kell, ami nélkül a teljes emberségre való fejlődés is zavarba kerül, és legtöbb esetben nem is válik lehetségessé. Igazán nagy súlyt kell helyeznünk arra, hogy a családnak a becsületét, a családnak az értékét is ismerje el a tágabb emberi közösség is. Nem azért, mert mi ezt így szeretnénk, hanem mert ez az emberiség érdeke.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése