Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. október 23., péntek

Ferenc pápa új dikasztérium létrehozását jelentette be



Ferenc pápa új dikasztérium létrehozását jelentette be


Október 21-én, csütörtökön a püspöki szinódus délutáni ülésszaka elején a Szentatya a következő bejelentést tette.


„Úgy döntöttem, létrehozok egy új dikasztériumot, mely a Laikusok (világiak - a szerk.), a Család és az Életvédelem kérdésköreiért lesz felelős – ez lép a Laikusok Pápai Tanácsa és a Család Pápai Tanácsa helyébe. A Pápai Életvédő Akadémia ehhez az új dikasztériumhoz fog csatlakozni.

Ebből a célból alapítottam egy különleges bizottságot, mely előkészíti az új dikasztérium hatáskörét kanonikus szempontból meghatározó szöveget, mely decemberben, a bíborosi tanács következő ülésén kerül megvitatásra.”

***
A Szentatya szándéka, hogy még az éppen most zajló szinódus során jelentse be az új dikasztérium létrejöttét, konkrét jele az általa olyannyira óhajtott egyszerűsítő reformfolyamatnak – írja Vértasaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője.

Mint ismeretes, Ferenc pápa alig egy hónappal a megválasztása után, 2013 áprilisában hozta létre a kilenctagú bíborosi bizottságot, melynek feladata többek között az 1988-as „Pastor bonus” kúria-alkotmány átdolgozása és újraértelemzése. A Ferenc pápa által most bejelentett „kúria-karcsúsító” rendelkezés nem egészen meglepetés, hiszen a nevezett kilenctagú bíborosi testület még szeptemberben, az éppen küszöbönálló Kuba - Egyesült Államok apostoli út előtt mutatta be a pápának a tervezett új kongregáció konkrét javaslatát. A bíborosi testület következő ülésére, melyre a pápai bejelentés utal, december 10-én és 12-én között kerül sor, tehát közvetlenül az irgalmasság rendkívüli szentévének megnyitása után.

A pápa további szándéka a kúria reformja terén a mostani összevonáshoz hasonlóan egy esetleges „karitász-igazságosság-béke” csúcsdikasztérium megteremtése, mely az „Igazságosság és Béke”, a Cor Unum, a „Migránsok”, az „Egészségügy” Pápai Tanácsai és a Pápai Társadalomtudományi Akadémia összevonásából születne meg. Szóba került a Gazdasági Titkárság és a Kommunikációs Titkárság összevonása. Az egyszerűsítés mellett a változtatások alapvető célkitűzése a közös területek egy illetékességi körben történő áttekintése, ami egyfelől a hatékonyságot növeli, ugyanakkor anyagi megtakarítás is remélhető a pápa szándékának megfelelően - hangsúlyozza Vértesaljai László jezsuita.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése