Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. október 22., csütörtök

Szentév 13.



A Szűzanya, mint a Mennyek Királynéja előkelő kísérettel megjelent álmában Gézának, a magyarok fejedelmének. Az akkori időkben a történelem átalakulásának ez nem volt meglepő forrása.Ábrahám kisebbik unokájának, Jákobnak tizenegyedik fia, József egymás után részesült ilyen rendkívüli túlvilági eligazításban.(Ter 37,5-11;40,1-22; 41,1-7) Ez az utolsó álom nem saját jövőjéről szólt csupán, hanem egész Egyiptom és szomszéd államai tíz éves sorsának előrejelzése volt. Isten népünk honfoglalásának előkészítését is álomban jelentette be: Emese álma. Nem vonta kétségbe senki sem Géza nagyfejedelem sorsdöntő álmát. (Kovács Bánk,16b) István tizenhét évesen jól felkészült fejedelem lett, húsz évesen pápai koronával kitüntetett magyar király. Letelepíti okosan felépített városokban és falvakban lovas nemzetét, miután elfogadtatta velük a fontos társadalmi átalakítást: a hét törzsből egyetlen nemzet lett. Nagyszerű törvényeket írt: mind magyar és mind keresztény volt. Felesége, Gizella nyolc gyermeket szült, családfői példaadása kiváló volt. Gyermekei közül csak Imre érte el a férfikort. Remek nevelést kapott Gellérttől, a velencei bencés főapáttól, korának egyik legjobban képzett tudósától. Harcba szállt minden lázadóval. István minden ütközet előtt férfiszenteket kért pártfogóul, kivéve a legnagyobbnak vélt harcra magát a Mennyek Királynéját, a Magyarok Nagyasszonyát. Ez az ütközet nem is kezdődött el: az európai országok serege harc nélkül szétoszlott. A népe lelki üdvét nyolc püspökség, köztük a királyi székhely, Esztergom szolgálta. Székesfehérvár nem kapott püspöki méltóságot. A Magyarok Nagyasszonya volt ott a lelki központja az országnak. Amikor Szent Gellért először vett részt nemzeti zarándoklaton, hiányolta, hogy az alig megtért magyar nem mondja ki Mária nevét. Kísérője megmagyarázta: Mi Nagyboldogasszonyunknak szólítjuk a menybevitt Nagyasszonyt. Amikor István király felkérte búcsús szónoknak, a Napba öltözött Asszonyról olyan gyönyörűen prédikált, hogy a király rábízta Imre fia nevelését. Nem kellene ezt a példát követnie hazánknak most is engesztelésül?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése