Szentév 11.

„Szent István egész életében bensőségesen tisztelte a Boldogságos Szűz Máriát. Ez a tisztelet egész lelkét betöltő, gondolatait, cselekvéseit irányító, életét alakító valóság volt számára. Királyi hatalmát Istennek köszönte. Nem akart saját tekintély alapján királyi trónra emelkedni - írja II.Endre a Beregh-i oklevelében, - ezért küldi el Rómába Asztrik kalocsai érseket, hogy a pápától kérjen megerősítést. A koronázást a Mennybevitt Szűzanya ünnepén tartja, jelezve, kinek az oltalma alatt akar uralkodni, ahogy már édesapja álma előre jelezte. Ezen a napon Szűz Mária az ország pártfogójává választatott. (Szerelmei Miklós, Magyar hajdan és jelen, 18b.) Ettől kezdve a Szent király, István, Pannóniát a Boldogságos Szűz családjának nevezte (Vita S. Gerardi 333) „a család = família szónak a középkorban szélesebb körű jelentése volt, mint ma. Nemcsak a vér szerinti rokonságot jelentette, hanem mindazokat, akik szolgai vagy szolgálati viszonyban éltek valakivel. Ilyen értelemben az úr pater familias, azaz családapa, a szolga pedig familiaris, családtag. Jelen esetben még bensőségesebb az értelme: Mária közös édesanyánk” (u.o.16) „a Magyarok Nagyasszonya a mennybevitt Szűzanya, a Világ Királynője” „Az asszony, nagyasszony szó etimonja: A latin nyelvű okiratokban, felírásokban valóban Domina, Magna Domina, Regina, Patrona nostra, Patrona Regni nevek szerepelnek Mária neve helyett. Népünk viszont Nagyboldogasszonynak, Nagyasszonynak vagy egyszerűen csak Asszonyunknak szólítja őt. Ezek a szavak mind azt hangsúlyozzák, hogy a mennybe vitt Szűzanya: Úrnő. Királynő”(18) a hallgatás, feledés nem nagy bűn? Az ezer éves történelmünk fényében nem hálátlanság? Készüljünk a szentévre.