A kereszfához megyek - Elmélkedés hatodik rész
„Most a lelkiismeret életemnek átka lett, Istenem, hová legyek? Nincs lelkemnek csendessége, rettent a bűn szörnyűsége Jaj, kétségbe kell esnem”Először azoknak a lelkiismeretét próbáljuk megismerni, akik Jézus kortársai voltak és élesen szembehelyezkedtek vele. Az első, akinek a lelkiismerete pozitívan alakult, egy pogány római százados volt. „A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. E szavakkal kilehelte lelkét. Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: Ez az ember valóban igaz volt (Lk 23,44-47) Aztán az összeverődött kíváncsiak tömege. „És ez az egész kíváncsi tömeg, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verte és szétoszlott” (48) Ott voltak Jézust és apostolait követő segítő asszonyok: „a hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: az Emberfiának, mondta a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad. Erre eszükbe jutottak e szavai. A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik” (Lk 24,1-11) Nem beszél a Szentírás minden nekünk szánt isteni üzenetről. Imádkozva sok fontos eligazítást ad. Üdvünket szolgálja minden, ami tőle származik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése