Merjünk ajándékká válni
– Böjte Csaba tartott adventi elmélkedést Székesfehérváron
Böjte Csaba ferences szerzetes tartott adventi
elmélkedést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban november 28-án.
A csíkszeredai Role együttes koncertjével
kezdődő esten Spányi Antal megyéspüspök is részt vett. Jakubes Ágnes igazgatónő
köszöntője után Béres Miklós programszervező mondott megnyitóbeszédet. „Bizony
mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek,
nem mentek be a mennyek országába” – idézte Máté evangéliumából Jézus szavait.
Csaba testvér az élő példa arra, hogy aki elfogadja a kicsiny lét, az
istengyermekség értékét, az képes a legnagyobbat, a legtöbbet tenni.
A karácsony előtti szent időszakban forduljunk
a békét hozó szentekhez – buzdított Csaba testvér, majd arról beszélt: fontos,
hogy elcsendesedjünk, hogy mi, szabad akarattal rendelkező emberek újra hinni
tudjunk a csodában.
Csaba testvér szólt megmaradásunk esélyeiről,
anyanyelvünkről, kultúránkról és gondolkodásunk alapjáról, a hitről. Azokhoz is
odafordult, akik számára advent a tennivalók időszaka, akik olyanok, mint a
bibliai Márta. Mérlegelnünk kell, mi fontos, mit kell valóban megtennünk –
mutatott rá. – Üljünk oda Jézus lábához, és merjük a jobbik rész választani,
mint Mária. Merjünk sétálni és inni egy jó teát másokkal. Mert „mit ér az
embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja?” (Mk 8,36)
– emlékeztetett Csaba testvér.
A nagy Ajándékozót várjuk karácsonykor – mondta
a ferences szerzetes, és azt kívánta, hogy Jézus születése ünnepén merjünk
ajándékká válni. Minden, ami körülöttünk van, mulandó, Jézus sem „mennyei
kütyüket”, hanem önmagát adta ajándékba nekünk.
Böjte Csaba elmélkedése után a Role együttes
ünnepre hangoló dalaival zárult az adventi est a Szent István Hitoktatási és
Művelődési Ház dísztermében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése