Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa a négy bíboros által Ferenc pápának írt levélről
Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa az osztrák Kathpress hírügynökségnek adott interjút, melyben beszélt a négy bíboros által a közelmúltban Ferenc pápának írt és nyilvánosságra hozott levélről is.
A
prefektus elmondta, a Hittani Kongregáció jelenleg nem tervezi, hogy válaszol a
négy bíboros levelére, akik a pápához fordultak az Amoris laetitia kezdetű apostoli
buzdítás értelmezése kapcsán, különösképpen az elváltak és újraházasodottak
szentáldozáshoz járulásának lehetősége terén felmerült kétségeik tisztázása
érdekében.
A
Hittani Kongregáció a pápa tekintélyével szólal meg és nem vehet részt a vélemények
vitájában – fogalmazott Müller bíboros, majd hozzátette, a levelet személyesen
a szentatyának címezték, aki felkérheti a dikasztériumot a kérdés megoldására,
mint illetékes szervet a hit és az erkölcs egyházi tanítását érintő témákban.
A
prefektus nyugodt vitára szólított az Amoris laetitia kapcsán.
Hangsúlyozta: most arra van szükség, hogy mindannyian maradjunk objektívek és
ne sodródjunk bele a polarizációba, vagy még kevésbé járuljunk hozzá annak
fellobbanásához.
Müller
bíboros nem érintette közvetlenül a vitatott pontot, amely arról szól, hogy
egyes egyedülálló és jól megfontolt esetekben az elváltak és újraházasodottak
szentáldozáshoz járulhatnak-e, kiemelte azonban, hogy ezt a dokumentumot nem
helyes úgy értelmezni, mintha a korábbi pápák és a Hittani Kongregáció
megnyilatkozásai már nem lennének érvényesek. A Hittani Kongregáció prefektusa
idézte a dikasztérium hivatalos válaszát három észak-rajna-vesztfáliai püspök
lelkipásztori levelére 1993-ból, amelyben Joseph Ratzinger bíboros, a Kongregáció
akkori prefektusa elutasította kérelmüket, hogy kivételt tegyenek egyes,
elváltak és újraházasodottakhoz kapcsolódó esetekben.
A
házasság felbonthatatlansága a tanítás rendíthetetlen alapja minden
lelkipásztori kísérés esetén. Ugyanakkor Ferenc pápa segíteni kívánja
mindazokat, akiknek házassága és családja válságban van, hogy találjunk egy
utat, amely összhangban van Isten mindig irgalmas akaratával – folytatta
Gerhard Ludwig Müller. Majd elutasította azokat az elméleteket, amelyek a
vatikáni körökben folyó harcot feltételeznek azok között, akik reformot
sürgetnek és azok között, akik megfékeznék azt.
Az
igazság, nem pedig a hatalom győzelméről beszélünk – zárta az osztrák Kathpress
hírügynökségnek adott nyilatkozatát a Hittani Kongregáció prefektusa.
* * *
Amint arról hírt adtunk,
négy bíboros (Raymond Burke, a Szuverén Máltai Lovagrend lelki patrónusa, Carlo
Carraffa, nyugalmazott bolognai érsek, Joachim Meisner, nyugalmazott kölni
érsek és Walter Brandmüller) szeptemberben levelet intézett Ferenc pápához,
amelyben aggodalmuknak adnak hangot az Amoris laetitia egyes pontjait
illetően. Mivel nem kaptak választ Ferenc pápától, novemberben nyilvánosságra
hozták levelüket. A sajtónyilvánosság elé tárása előtt néhány nappal a
szentatya magánkihallgatáson fogadta Burke bíborost.
Az
üggyel kapcsolatban a napokban megszólalt Pio Vito Pinto érsek,
a házassági ügyekben is illetékes Rota Romana dékánja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése