A „fájdalom
kiszeretgetésének módszeréről” beszélt Böjte Csaba Bágyonban
Bágyon (Kolozs megye) unitárius egyházközségébe
látogatott Böjte Csaba ferences szerzetes március 10-én.
Az unitárius közösség hagyományos hiterősítő
imahete keretében minden évben meghív egy más felekezetű szónokot, hogy az ő
életpéldája által is közelebb kerülhessenek a hívek Istenhez. A Fekete Béla
unitárius lelkész által szervezett alkalomra a környékbeli településekről is
sokan ellátogattak, felekezetre való tekintet nélkül.
Böjte Csabát elkísérte Bágyonba egy-egy gyerek-
és ifjúsági csoport Torockóról, illetve Déváról. Ahogy Csaba testvér
fogalmazott: az előadók „szemléltető ábrákat” szoktak mutatni előadásuk során,
ezért ő meghívta a gyerekeket, hogy bemutatkozhassanak.
A ferences szerzetes beszédének
kiindulópontjául a szeretethimnuszt és a harmadik parancsot választotta: az Úr
napját szenteld meg! Rámutatott: a mai hívő ember is szereti letudni az Úr napjának
megszentelését annyival, hogy vasárnap elmegy a templomba. Pedig minden nap az
Úr napja, s a megszentelés nem csak a templomba járással lehetséges, sőt. A hit
és a szeretet, ami a tetteinket, az egymáshoz való viszonyulásunkat irányítja,
ez a tulajdonképpeni megszentelés.
Azt a sok fájdalmat, amit rövid életük alatt
megtapasztaltak, és ami haraggá, dühvé keményedett az évek folyamán, csak
kiszeretgetéssel lehet eltávolítani a hozzánk kerülő gyermekekből, fiatalokból
– fogalmazott Böjte Csaba. – A bántás, a büntetés, a „hirtelen mozdulat”
nem gyógyszere ennek. Így van ez nemcsak az otthonba kerülő gyerekkel, de
minden emberrel.
A ferences szerzetes a Szent László-év
alkalmából a lovagkirály életéből is említett példákat arra, hogy a szeretet
cselekedetei miként képesek helyreállítani a rendet; emlékeztetett, hogy Szent
László a hódítás, az országvédelem mellett az építkezésre, a vallásosságra, a
templomok emelésére, vagyis a lelki és hitéletre is külön gondot fordított.
A beszédet követően a bágyoni gyermekek verssel és virággal köszöntötték Csaba testvért. Ezután Fekete Béla lelkész elmondta, azért éppen a ferences szerzetes lett az idei hiterősítő imahét zárónapjának vendége, mert szórványban is végzett szociális tevékenysége és Istenre mutató élete a helyi közösség számára is erőt adó lehet.
Böjte Csaba beszélt a Szent Ferenc Alapítvány
indulásáról is, a dévai templom előtt kolduló gyermekekről. Ahogy mondta: a
nekik szervezett egyhetes tábor tulajdonképpen huszonhat évesre nyúlt ki...
A ferences szerzetes ezt követően házanként
szólította a jelen lévő gyerekeket, fiatalokat, hogy mutatkozzanak be
műsoraikkal. Elsőként a torockói csoport lépett az úrasztala mellé. Közben
Böjte Csaba elmesélt egy, a torockói házhoz kötődő történetet: amikor
felszentelték az ottani Lisieux-i Szent Teréz-kápolnát, sok helybéli nem
katolikus vendég is jelen volt. Az úrfelmutatásnál az unitárius lelkész
fölállt, és kiment a kápolnából. „No, gondoltam, eddig tartott csak a barátság
– mesélte Csaba testvér. – De pár perc múlva kiderült, miért is távozott a
lelkész. Meghúzatta a templomjuk harangját, mert a kápolnának nincs, ám
úrfelmutatáskor nálunk, ugye, szoktak harangozni.”
A torockói csoport zenés, verses bemutatkozását
követően röviden a dévai fiatalok is beszéltek magukról. Abban a pár mondatban,
amit elmondtak, több ki nem mondott tanítás is rejlett.
Csaba testvér elmondta, mindig szívesen tesz eleget azoknak a kéréseknek, amikor a magyar szórványba hívják. Hozzátette, itt, a földön kell megtanulnunk együtt élni, túllépve különbözőségeinken és vallási nézeteink eltérésein. A bágyoni hiterősítő imahét záróeseménye is arra mutatott rá, hogy sokkal több, ami közös bennünk, mint ami elválaszt egymástól. A vallási tanaink lehetnek eltérőek, hitbéli kérdésekről talán mindig is vitázni fogunk, de a hívő ember (szeretet)cselekedetei példaként szolgálnak mindenki számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése