Miért legyek jobb? – A
hegyi beszéddel foglalkozott a Sapientia-nap
„Új bort új tömlőbe! – A hegyi beszéd és a
morálteológia” címmel tartott tanulmányi napot a Sapientia Szerzetesi
Hittudományi Főiskola Budapesten március 18-án. Az exegézis, morálteológia,
liturgika és a pszichológia felől közelítették meg a hegyi beszédet a
boldogságmondásokat középpontba állítva.
Hagyománnyá vált, hogy a Sapientia Szerzetesi
Hittudományi Főiskola tanulmányi napot szentel az év során végzett tanulmányi
munka eredményeként kikristályosodó fontos témáknak. Ebben az évben Papp
Miklós morálteológus kezdeményezésére a hegyi beszéd tanítását álltíották a
középpontba.
A rendezvényt megnyitó Spányi Antal
székesfehérvári megyéspüspök a hegyi beszéd lelkipásztori megközelítésével
vázolta fel azt a horizontot, amely, nézőpontja szerint a Sapientia-nap
résztvevőinek közös gondolkodását kellett hogy vezesse. Bemutatta azt a belső
viszonyrendszert, melyet az ember életkörülményei függvényében átél a hegyi
beszéd gondolatait befogadva. Nehéz időszakokban, megpróbáltatásokban
bátorítanak, vigasztalnak, megerősítenek a boldogmondások, de életünk jobbra
fordulásával a gondolatokat sokkal inkább a világ látásmódja szerint
értelmezzük, mely azt sulykolja, a szelídség gyengeség, és örülni jóllakottan
sokkal könnyebb, mint éhesen – fogalmazott. De bocsánatot kérni sem
könnyű, ha nincs az emberben bűnbánat. És hogyan fogadható el az üldöztetés,
amikor ma szembesülünk a keserű valósággal: keresztények életét oltják ki világszerte?
Szembe tudjuk-e állítani ezzel a hit örömét? – tette fel a kérdést a
megyéspüspök.
Erőt adhat Isten vigasztalása: „ami embernek
lehetetlen, az lehetséges az Istennek”, valamint felelősségünk tudatosítása.
„Nem mindegy, mit teszünk, feladatunk van. Isten országát építjük minden
erővel, minden lehetőséget megragadva.” Spányi Antal figyelmeztetett a
nehézségekre: a világ nem szereti azokat, akik nem igazodnak hozzá, és saját
gyengeségünk visszatartó erejével folyamatos a küzdelem, továbbá gyakorta megmaradunk
a puszta vágyakozás szintjén, és nem váltjuk tettekre, amit megismertünk. A
főpásztor a szentek példáját felidézve mutatta be, hogy Isten kegyelmével
együttműködve, benne megerősödve tudjuk vállalni a mindennapos küzdelmet. Végül
azzal biztatott: a hit örök távlatokat nyit, a földi valóság határain túl is.
Kocsis Imre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Újszövetségi Szentírástudományi Tanszékének tanszékvezetője az exegéta szemével
nézett a hegyi beszédre: Jézus szavait a 21. század szóhasználatában módosult
jelentésekkel olvassuk, ezért fontos ezek biblikus értelmezésével a szöveg
szemantikai feltárása. Az előadó, aki A hegyi beszéd címmel könyvben is
feldolgozta kutatásait, azt fogalmazta meg, ez a szentírási rész az Istennel és
Őbenne az embertársakkal kialakítandó kapcsolatról tanít, ezekben ad
útmutatást.
Alaptétele, hogy a „tökéletességre” hívja az
embert, mely a szó bibliai értelmében Isten osztatlan, teljes követését
jelenti, és a boldogmondásokkal kezdve, az antitéziseken át vezetve, az
„aranyszabályt és a csúcs” célt megfogalmazva ad konkrét útmutatást Isten
követésének mindennapi megvalósításáról. Az előadó az alapelveket megfogalmazó
boldogmondásokon egyesével haladt végig, biblikus értelmezéssel elmélyítve a
szavak közvetítette üzenetet.
Kocsis Imre célja annak a szemléletnek az
átadása volt, mely Jézust vezette, amikor a hegyi beszédben tanított. Az
Ószövetség kinyilatkoztatásának talaján állva Jézus provokálni akarta az őt
hallgató sokaságot: Megütnek, természetes, hogy vissza akarod adni. De nem az
az egyetlen lehetséges magatartás. Ha nem ütsz vissza, nemcsak magadban győzöd
le a rosszat, hanem lehetőséget adsz a másiknak is, hogy ő is legyőzze magában
– fejtette ki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora.
A hegyi beszéd kezdeményező magatartásra hívja
az embert. Többet kér, mint amiben az ószövetségi ember felnőtt: A „ne tégy
olyat másnak, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek” szemlélettel szemben
tovább lép eggyel, és azt kéri az embertől, tegye a másiknak azt, amit
ösztönösen a maga számára jónak tart – fejtette ki Kocsis Imre.
Papp Miklós morálteológus folytatta Kocsis Imre
gondolatmenetét: Miért nem elég jónak lenni, jónak, ahogy a tízparancsolat kéri
tőlünk? – tette fel a kérdést. Az ószövetségi gondolkodásban azok, akik
megtartották a törvényt, igaz emberek Isten előtt. Úgy érezhetik, ezzel
megtettek mindent. A Krisztus-követés azonban többet vár az embertől –
fogalmazott. Mielőtt Krisztus erre a többre meghívta az embert, ő is többet
adott: emberi természetet vett fel, hogy felemelje az embert Istenhez. E felé a
több felé az embert a lelkiismerete vezeti; heideggeri értelemben ez a legjobb
én, a ’Selbst’, mely az irányt hitünk szerint Krisztustól kapja.
Lelkiismeretesnek lenni ezért azt jelenti, „állandó találkozásban vagyunk
Krisztussal”, így találjuk meg a mindennapokban a helyes
utat. „Elbűvöltségből vagyunk jók” – ahogy az előadás címe fogalmaz.
Krisztus arcát a Szentírás mutatja meg –
hangsúlyozta az előadó a II. vatikáni zsinattal összhangban, hogy a keresztény
megismerés számára a Biblia kell, hogy a gyújtópont legyen. Papp Miklós szerint
a hegyi beszéd sarkalatos üzenetet hordoz számunkra: a morálteológus
értelmezése szerint meg kell haladni az arisztotelészi boldogságfogalmat, mely
annak meglétét bizonyos javakhoz köti – egészség, tudás, család, siker,
élvezetek, munka – és a boldogságmondások alapján kell meghatározni. „Ez a
boldogság kitart minden körülmények között” – utalt az előadó arra, hogy a
földi élet szükségszerű velejárója, hogy sebeket szerzünk, terheket hordozunk,
nehézségekkel szembesülünk. A nyolc boldogság azt a lelki utat vázolja fel,
ahogy az ember fel tud nőni ahhoz, hogy „megvigasztaltan cselekedjék Isten
látszólagos távolságában”. Ezen a lelki úton az első három boldogságmondás
jelenti az alapozást, erre tud falakat építeni a Krisztus-követő ember, és
amikor a koronát teszi fel, amikor Isten fiává válik, akkor lesz osztályrésze
az üldöztetés, de az az öröm is, hogy ő „már boldog Istennél, és már másként
éli mindennapjait”.
Az antitézisek tovább erősítik a
Krisztus-követő ember többre való meghívottságát. Arra a keresésre ösztönöznek,
hogyan tud a maga helyén jobban és igényesen szeretni. Kocsis Imre úgy
fogalmazott, Jézus provokálni akarta hallgatóságát, Papp Miklós pedig
„puskaporos hordónak” nevezte a hegyi beszédet, mely állandóan megsebzi
gondolkodásunkat, újabb és újabb lépésekre ösztönöz. „Nem könnyű kereszténynek
lenni” – utalt arra, hogy mindig lehet jobban élni, jobban szeretni. Ebben az
összefüggésben a morálteológus szerint a bűn az, hogy nem szerettünk eléggé.
Végül annak átgondolására kérte a hallgatóságot, hogyan tud mindenki a saját
lehetőségei szerint jobban és igényesen szeretni.
Szintén morálteológiai megközelítésben
foglalkozott a hegyi beszéddel, kiemelten az ellenségszeretettal Németh Gábor,
a Győri Hittudományi Főiskola tanára.
Dobos András A boldogságmondások helye,
szerepe és értelmezése a bizánci egyházak liturgikus életében címmel azt
mutatta meg, mi a hegyi beszéd, a boldogságmondások szerepe és helye a
görögkatolikus liturgiában. Somogyi Klára pszichológus Isten mint
pszichológus címmel a boldogságra vonatkozó modern pszichológiai
megállapításokat vetette össze a Biblia tanításával.
A tanulmányi napot Várnai
Jakab OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora zárta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése