Nagyböjti kalendárium –
2017. március 21.
Idei nagyböjti készületünkben XVI. Benedek pápa
Deus caritas est [Isten a szeretet] kezdetű enciklikáját idézzük napról napra.
Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!
Az Egyház ilyen eleven erő: él benne a Krisztus
Lelke által ébresztett szeretet, mely az embereknek nemcsak anyagi segítséget,
hanem lelki erősítést és gyógyítást is nyújt, melyre gyakran nagyobb szükség
van, mint az anyagi támogatásra. Az a fölfogás, mely szerint az igazságos
struktúrák fölöslegessé tennék a szeretet gyakorlását, valójában materialista
emberképet rejt: azt a babonát, hogy az ember „csak kenyérből” él (Mt 4,4; vö.
MTörv 8,3) – ez olyan meggyőződés, mely lealacsonyítja az embert, és éppen
sajátosan emberi mivoltát tagadja.
(Deus caritas est, 28.)
Urunk, Istenünk, maradjon
velünk mindenkor kegyelmed, tegyen készségessé szolgálatodra, és
szerezze meg nekünk állandó oltalmadat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te
Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel
egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése