Nagyböjt 2. hét szombat
A
mennyei Atya irgalmassága nem egyszer működő, máskor szünetelő tulajdonság,
hanem Isten szeretetének a világ felé való állandó megnyilatkozása. A tékozló
fiú iránti irgalom nem csupán ott kezdődik, amikor az atya messziről meglátja a
lerongyolódva, megszégyenülten közeledő fiút és megesik rajta a szíve, hanem
már előbb: ahogy nap nap után kémleli az utat, nem jön-e már, sőt már akkor is,
amikor nehéz szívvel bár, de útnak engedi az örökség neki járó részével. Az
irgalom tehát nem annak szól, aki már elindult a megtérés útján, hanem mindig
megelőlegezve árad ki, hogy elősegítse a megtérést. Így lesz a tékozló fiú
szégyenteljes hazaérkezéséből örömteli találkozás, ünnep.
A
tékozló fiú messze idegenben számot vetett addigi életével, megállapította,
hogy ennél atyja házában a legutolsó béresnek is jobb dolga van, elindult hát
haza. Ez még nem őszinte bűnbánat, pusztán józan számítás. A szívbéli megbánás
csupán az irgalmas atyával való találkozáskor születik meg, amikor nem úgy
fogadják, ahogy megérdemelné, hanem úgy, ahogy legmerészebb álmaiban sem
gondolta volna. Ez az a pillanat, amikor az ember szembesül méltatlanságával a
megszégyenítő irgalom fényében, de ez a megszégyenülés nem mint súly nehezedik
rá, hanem a megbánás könnyeit fakasztja, s felemeli őt abba a világba, amelyben
szüntelen jelen van az isteni irgalom. Csak ez az irgalom teheti újra élővé a
lelkileg holtakat, új, más minőségű élettel ajándékozva meg őket.
Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy ne kelljen a
disznók eledelét is megkívánó tékozló fiú szintjére süllyednünk ahhoz, hogy
igazán értékelni tudjuk az atyai ház javait! Nyisd meg szemünket és szívünket,
hogy egyre mélyebben feltáruljon előttünk az a csodálatos gazdagság, mely az
Istennel élők osztályrésze itt a földön, és segíts, hogy ne a tékozló, és ne is
az otthon maradt, de megkeseredett fiút kövessük, hanem Téged, az Atya hűséges
és készséges szívű Fiát, a mi idősebb Testvérünket, akiben Atyádnak mindörökre kedve
telik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése