Római Szent Elek
Szent Elek
az Isten embere
Szent Elek Rómában
született 360 körül gazdag és jámbor családban. Atyja Eutimián szenátor volt,
anyja Aglaida. Jó nevelést kapott tőlük. Szülei kívánságára megnősült, de a
házasságkötés napján titokban elhagyta szülei házát és Edesszába hajózott.
Szomorú szülei mindenütt keresték fiúkat, aki Edesszában élt, szegényes ruhában
17 évig egy templom lépcsőjén. Szigorú életet élt, keveset táplálkozott, a
kapott alamizsnát szétosztotta a szegény öregeknek. Vasárnaponként magához
vette Krisztus Szent Titkait. A külső önmegtagadással egyesítette a bensőt:
sokat imádkozott és elmélkedett. Testének külseje egészen megváltozott és
leromlott. Kívánva elkerülni az emberi dicséreteket, Tarzusba hajózott, de a
szelek hazájába vitték vissza. Szülei házánál a kapu mellett élt egy kis
kunyhóban 20 évet úgy, hogy senki nem ismerte fel. Vezeklő szigorú életét ott
is folytatta. Sokat szenvedett a szolgák kegyetlenkedéseitől. Mindennap láthatta
feleségét, aki állandóan siratta őt. Istentől előre megtudva halála idejét,
Elek leírta életét és békén adta vissza lelkét Istennek. Szerettei csak halála
után ismerték fel egy nekik írt levélből. Szent teste egy hétig temetetlen
maradt. Jó illatot árasztott és sok gyógyulás történt általa. Az Aventinuson
levő Szent Bonifác templomában temették el 411. március 17-én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése