Nagyböjti kalendárium –
2017. március 12., nagyböjt 2. vasárnapja
Idei nagyböjti készületünkben XVI. Benedek pápa
Deus caritas est [Isten a szeretet] kezdetű enciklikáját idézzük napról napra.
Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!
Valóban: Istent senki nem látta úgy, amint
önmagában van. Ennek ellenére Isten nem egészen láthatatlan, nem teljesen
megközelíthetetlen számunkra. Isten előbb szeretett minket, mondja Szent János
előbb idézett levelében (vö. 4,10), és Istennek e szeretete megjelent
közöttünk, láthatóvá vált azáltal, hogy „egyszülött Fiát küldte a világba, hogy
mi általa éljünk” (4,9). Isten láthatóvá tette magát: Jézusban mi az Atyát
szemlélhetjük (vö. Jn 14,9). Valójában Isten sokféleképpen látható. A szeretet
történelmében, amit a Szentírás beszél el nekünk, elénk jön, meg akar nyerni
minket – egészen az utolsó vacsoráig, egészen a kereszten átszúrt Szívig,
egészen a Föltámadott megjelenéseiig és azon nagy tettekig, melyekkel az
apostolok tevékenysége által a születő Egyházat a maga útjára rávezette. És az
Egyház további történelmében sem maradt távol az Úr: mindig újra eljön hozzánk
– emberek által, akikben láthatóvá válik; igéje által, a szentségekben,
különösen az Eucharisztiában. Az Egyház liturgiájában, imádságában, a hívők élő
közösségében megtapasztaljuk Isten szeretetét, észrevesszük, és azt is
megtanuljuk, hogy jelenlétét mindennapjainkban fölismerjük. Ő előbb szeretett
és előbb szeret minket; emiatt tudunk mi is szeretettel válaszolni. Isten nem
érzést ír elő, amit képtelenek volnánk fölkelteni magunkban. Szeret minket,
megláttatja és megérezteti velünk a szeretetét, s Istennek ebből a „megelőző”
szeretetéből tud kisarjadni bennünk is válaszként a szeretet.
(Deus caritas est, 16.)
Istenünk, te
megparancsoltad nekünk, hogy hallgassunk szeretett Fiadra. Táplálj
minket szent igéddel, hogy megtisztult lélekkel, örvendezve
szemléljük majd dicsőségedet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad
által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön örökké. Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése