Nagyböjti kalendárium –
2017. március 14.
Idei nagyböjti készületünkben XVI. Benedek pápa
Deus caritas est [Isten a szeretet] kezdetű enciklikáját idézzük napról napra.
Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!
Természetesen ez egy folyamat, állandó
úton-lét: a szeretet soha nincs „készen”, nincs befejezve; változik az élet
folyamán, érlelődik, s éppen ezáltal marad hűséges. Idem velle atque idem
nolle – ugyanazt akarni és ugyanazt elutasítani –, így határozták meg a
régiek a szeretet lényegi tartalmát: egymáshoz hasonlóvá válni, ami az akarás
és a gondolkodás közösségéhez vezet. Az Isten és ember közötti szeretet
története éppen ebben áll, hogy ez az akaratközösség a gondolkodás és az érzés
közösségében növekszik, és a mi akaratunk és Isten akarata egyre inkább
egybeesik: Isten akarata már nem idegen akarat számomra, amely kívülről
kényszerít rám parancsolatokat, hanem az én saját akaratom, abból a tapasztalatból
fakadóan, hogy valójában Isten közelebb van hozzám, mint én saját magamhoz.
Ezután növekszik az Isten iránti odaadás s végül Isten lesz a mi boldogságunk
(Zsolt 73,23–28).
(Deus caritas est, 17.)
Jóságos Istenünk, oltalmazd
szüntelenül Egyházadat, hiszen nélküled erőtlen a halandó
ember. Segítségeddel tartsd távol mindig a rosszat, és vezess minket
az üdvösség útján. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki
veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön
örökké. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése