Nagyböjt 2. Vasárnapja

Nagyböjt 2. Vasárnapja
Ter 12,1-4a; 2Tim 1,8; Mt 17,1-9
„Külön velük fölment egy igen magas hegyre”

Jézus nem régen tisztázta apostolai előtt, hogy Őt kinek nézik az emberek, majd Péter megvallotta precíz szavakkal a teljes valóságot: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”(16,16) Ezt követően első ízben őszintén elmondta nekik, hogy a küldetése az, hogy vállalnia kell a vezető zsidók hamis vádjait, majd a népéből való kitaszítás gyalázatát, a pogányok kezére juttatást és a megöletést, és csak azután következik a dicsőséges feltámadás. Az apostolok megrémültek. Jézus harminc éves koráig kemény építőipari munkát végzett. Most végre megdicsőül a tömegek szemében tanítása és csodái által, kinyilatkoztatta az Atya, hogy Jézus az Ő Fia, Messiás és Jézus most ilyeneket beszél. Péter el is hessegeti a gondolatot. Jézus látta, hogy tanítványai mennyire félnek a valóságtól, ezért megmutatta a dicsőséges befejezést színeváltozásával. Testén és ruháján átragyogott istenségének fénye, és a mennyei világból két tanú állt melléje: Mózes és Illés. Sőt! Maga az Atya volt Fia mellett: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok” (5) A félelemtől földre hulló apostolokat Jézus érintése hozza vissza a földi világba: Jézus egyedül, emberi módon áll a hegyen. És megtiltja, hogy feltámadása előtt a látottakról beszéljenek.(9) Ma lelkiismeretlen emberek megpróbálják a munkát lebecsülni, a munkást lenézik, nem támogatják kellően. Hamis mennyországot eszkábáltak és vetítik a gyanútlan nézők elé, hogy ezzel tömjék be szemüket, fülüket. Magyarázzák, hogy nincs más cél: csak a pénz és a hatalom, egyeseknek jólét, másoknak rivalda, cirkusz. Pedig a sorrend ugyanaz maradt, mint Jézus éltében.