Nagyböjti kalendárium –
2017. március 16.
Idei nagyböjti készületünkben XVI. Benedek pápa
Deus caritas est [Isten a szeretet] kezdetű enciklikáját idézzük napról napra.
Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!
Krisztussal együtt nézem, és a másiknak ezért
többet tudok adni, mint a külsőleg szükséges dolgok: a szeretet pillantását,
amire annyira szüksége van. Itt mutatkozik meg az isten- és a felebaráti
szeretet kölcsönhatása, melyről Szent János első levele olyan sürgetően beszél.
Ha életemből teljesen hiányzik az Istennel való érintkezés, akkor a másikban
mindig csak a másikat látom, és nem ismerhetem föl benne az isteni
képmást. Ha pedig teljesen kihagyom az életemből a felebaráthoz való
odafordulást és csak „jámbor” akarok lenni, csak „vallási kötelezettségeimet”
akarom teljesíteni, akkor elsorvad az Istennel való kapcsolatom is. Ez a
kapcsolat ekkor csak „korrekt”, de szeretet nélküli. Csak akkor leszek érzékeny
Isten iránt is, ha él bennem a készség, hogy közeledjek a felebaráthoz és
kifejezzem iránta a szeretetemet. Csak a felebarátnak nyújtott szolgálat nyitja
meg a szememet annak meglátására, hogy mit tesz Isten értem, s hogy mennyire
szeret.
(Deus caritas est, 18.)
Istenünk, te kedveled az
ártatlanságot, és kegyelmeddel visszaadod nekünk a lelki
tisztaságot. Fordítsd magadhoz szívünket, hogy Szentlelked tüzétől
felgyulladva állhatatosak maradjunk a hitben és gyümölcsöt hozzunk a
jócselekedetekben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki
veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése