Ferenc pápa üzenete a
XXXII. ifjúsági világnapra
Az idei ifjúsági világnapra, virágvasárnapra
írt pápai üzenet témája: „Nagy dolgokat tett velem a Mindenható” (Lk 1,49).
Kedves fiatalok!
Íme, ismét úton vagyunk, miután csodálatosan
találkoztunk Krakkóban, ahol együtt vettünk részt a 31. ifjúsági világnapon és
az irgalmasság szentévének keretében az ifjúság jubileumán. Engedtük, hogy
Szent II. János Pál és Szent Faustyna Kowalska, az isteni irgalmasság apostolai
vezessenek minket, hogy konkrét választ adhassunk korunk kihívásaira. Erősen
megtapasztaltuk a testvériséget és az örömet. A remény fényét villantottuk fel
a világ előtt. A zászlók és nyelvek különbözősége nem viszályra és megoszlásra
adott okot, hanem jó alkalmat kínált, hogy megnyissuk szívünk kapuját, és
hidakat építsünk.
A krakkói ifjúsági világtalálkozó végén kijelöltem
a következő célpontot zarándoklásunk számára, amely – Isten segítségével –
Panamavárosba vezet minket 2019-ben. Ezen az úton elkísér minket Szűz Mária,
akit minden nemzedék boldognak mond (vö. Lk 1,48). Közös utunk új szakasza
kapcsolódik az előzőhöz, amelynek középpontjában a boldogmondások álltak, de
most továbblépünk egyet. Nagyon fontosnak tartom ugyanis, hogy ti, fiatalok, ne
csak a múltra való emlékezéssel, hanem a jelenben tanúsítandó bátorsággal
és a jövőre irányuló reménnyel tudjatok előrehaladni. E
magatartásformákat, melyek mindig jelen voltak a fiatal názáreti lány életében,
világosan megtaláljátok a következő ifjúsági világnapokra választott témák
között. Idén (2017-ben) Mária hitéről fogunk gondolkodni, amely a Magnificatban
fejeződik ki: „Nagy dolgokat tett velem a Mindenható” (Lk 1,49). A jövő év
(2018) témája kapcsán – „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél” (Lk
1,30) – arról a bátor szeretetről fogunk elmélkedni, amellyel Szűz Mária az
angyal híradását fogadta. A 2019-es ifjúsági világnap inspiráló forrása pedig
Máriának az a reményt sugárzó mondata lesz, amellyel az angyalnak válaszol:
„Íme, az Úr szolgálóleánya, történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38).
Az Egyház 2018 októberében tartja a következő
püspöki szinódust a Fiatalok, hit és hivatástisztázás témakörről. Azt
fogjuk megvizsgálni, hogy ti, fiatalok, miként élitek meg a hitet korunk
kihívásai közepette. Azzal a kérdéssel is foglalkozunk, hogy miként tudtok
kialakítani egy élettervet, miként tudjátok felismerni hivatásotokat tág
értelemben, vagyis hogy a házasságra, a megszentelt életre vagy a papságra
kaptatok-e meghívást, illetve hogy mit csináljatok a világi életben, milyen
foglalkozást válasszatok. Szeretném, ha nagy összhang lenne a panamavárosi
ifjúsági világtalálkozóhoz vezető út és a szinódusi út között.
Korunknak nem „díványfiatalokra” van szüksége
Lukács evangéliumának elbeszélése szerint
Mária, miután fogadta az angyal híradását, és kimondta igenjét arra a
meghívásra, hogy a Megváltó anyja legyen, sietve felkelt, és elindult
meglátogatni unokanővérét, Erzsébetet, aki akkor már hat hónapos terhes volt
(vö. Lk 1,36.39). Mária rendkívül fiatal. Hatalmas ajándék az, amit hírül adtak
neki, nagy kihívásokat is rejt magában. Az Úr biztosította őt arról, hogy
mellette fog állni és segíteni fogja, de Mária elméjében és szívében még sok
dolog nem világos. Mégsem zárkózik be otthonába, nem hagyja, hogy a félelem
vagy a gőg megbénítsa. Mária nem olyasvalaki, akinek ahhoz, hogy jól érezze
magát, szüksége van egy jó kis díványra, ahol kényelmesen és biztonságban
elnyújtózhat. Nem díványfiatal (vö. Beszéd az imavirrasztáson, Krakkó, 2016.
július 30.). Ha idős unokanővére segítségre szorul, ő nem habozik, hanem
azonnal útnak indul.
Hosszú az Erzsébet házáig vezető út: csaknem százötven
kilométer. A Szentlélektől vezetett názáreti leányka azonban nem ismer
akadályokat. Az utazás napjai nyilvánvalóan segíthették, hogy elmélkedjen a
vele történt csodás eseményen. Bennünk is ugyanez zajlik, amikor zarándoklatra
indulunk: az út során eszünkbe jutnak életünk eseményei, egyre jobban meglátjuk
értelmüket, és egyre mélyebben megérthetjük hivatásunkat, amely aztán az
Istennek való találkozásban és a másoknak nyújtott szolgálatban tárul fel
teljesen.
Nagy dolgokat tett velem a Mindenható
A két nőnek, a fiatal és az idős nőnek a
találkozását teljesen átjárja a Szentlélek jelenléte: tele van örömmel és
ámulattal (vö. Lk 1,40–45). A két kismama, miként a méhükben hordott két fiú,
szinte táncol a boldogságtól. Erzsébetet mélyen megérintette Mária hite, ezért
fel is kiált: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott
neki” (Lk 1,45). Igen, az egyik legnagyobb ajándék, amit a Szűz kapott, a hit.
Hinni Istennek felbecsülhetetlen ajándék, amelyet azonban el is kell fogadni;
Erzsébet ezért áldja Máriát, aki pedig a Magnificattal válaszol (vö. Lk
1,46–55), amelyben ezt a mondatot találjuk: „Nagy dolgokat tett velem a
Mindenható” (Lk 1,49).
Máriának ez az imája forradalmi, egy olyan,
hittel teli fiatal lány éneke, aki tudatában van korlátainak, mégis bízik az
isteni irgalmasságban. Ez a bátor kismama hálát ad Istennek, amiért letekintett
az ő kicsinységére, és hálás üdvözítő művéért, amelyet a népért, a szegényekért
és az egyszerűekért vitt végbe. Mária egész élettörténetének a hit a középpontja.
Éneke segít megértenünk az Úr irgalmasságát, hiszen az viszi előre a
történelmet, valamennyiünknek és az egész emberiségnek a történelemét is.
Amikor Isten megérinti egy fiatal fiú vagy lány
szívét, az valóban hatalmas dolgokra válik képessé. A „nagy dolgok”, amelyeket
Mária életében végbevitt a Mindenható, a mi életutunkról is szólnak, hiszen az
nem egy irány nélküli botorkálás, hanem olyan zarándoklat, amely minden
bizonytalanságával és fájdalmával együtt megtalálhatja Istenben a maga
teljességét (vö. Angelus, 2015. augusztus 15.). Mondhatnátok: „De, Atyám, én
annyira kevés vagyok, én bűnös vagyok, mit tudnék én tenni?” Amikor az Úr hív
minket, nem ragad le annál, amik vagyunk, vagy amit tettünk. Ellenkezőleg:
abban a pillanatban, amikor hív minket, mindarra tekint, amit tehetnénk,
mindarra a szeretetre, amelyet tanúsítani képesek vagyunk. A fiatal Máriához
hasonlóan ti is meg tudjátok tenni, hogy életetek a világ jobbá tételének
eszközévé váljon. Jézus arra hív titeket, hogy hagyjatok nyomot az életben, a
történelemben, saját életeteknek és sok más ember életének történelmében (vö.
Beszéd az imavirrasztáson, Krakkó, 2016. július 30.).
Az, hogy valaki fiatal, nem jelenti azt, hogy
ne lenne kapcsolatban a múlttal
Mária alig lépett túl a serdülőkoron, mint
sokatok, a Magnificatban mégis népének nevében, népe történelmének
szószólójaként énekel. Ez rámutat arra, hogy önmagában a fiatalkor nem jelenti
azt, hogy ne lennénk kapcsolatban a múlttal. Személyes élettörténetünk egy
bennünket megelőző, századokra visszanyúló közösségi nyomvonalba illeszkedik.
Máriához hasonlóan egy néphez tartozunk. Az Egyház története pedig azt tanítja,
hogy akkor is, amikor az Egyháznak háborgó tengeren kell áthajóznia, Isten
fogja a kezét, vezeti, és átsegíti a nehéz időszakokon. Az Egyházról szerzett
igazi tapasztalat nem a flashmobéhoz hasonlít, hiszen a
villámcsődületkor a résztvevők előre megbeszélik az időpontot, megtartják az
előadást, aztán mindenki megy a maga útján. Az Egyház hosszú hagyományt hordoz
magában, amelyet nemzedékről nemzedékre adunk át egymásnak, de amelyet
mindenkinek a személyes tapasztalata is gazdagít. A ti élettörténetetek is
helyet kap az Egyház történelmében.
A múlt felidézése annak felismerését is
szolgálja, hogy milyen egyedülálló módokon akar beavatkozni Isten a mi
életünkbe és rajtunk keresztül másokéba. Segít abban is, hogy megnyíljunk a
kiválasztottságra, hogy az Úr eszközei, az ő üdvözítő terveinek munkatársai
legyünk. Ti is, fiatalok, nagy dolgokra vagytok képesek, nagy felelősséggel
járó feladatokat vállalhattok, ha felismeritek Isten irgalmas és mindenható
tevékenységét életetekben.
Szeretnék feltenni néhány kérdést nektek:
Hogyan „mentitek el” emlékezetetekbe életetek történéseit, tapasztalatait?
Hogyan bántok az emlékekké vált tényekkel, képekkel? Némelyeknek, akiket
különösen is megsebeztek az élet viszontagságai, kedve támadhat „resetelni”
saját múltját, élve a felejtés jogával. De szeretnélek emlékeztetni titeket
arra, hogy nincs szent, akinek ne lenne múltja, és nincs bűnös, akinek ne lenne
jövője. Az igazgyöngy a kagyló sérüléséből születik! Jézus az ő szeretetével
képes meggyógyítani szívünket, képes sebeinket igazgyöngyökké alakítani.
Ahogyan Szent Pál mondta: az Úr gyengeségeinken keresztül tudja megmutatni az ő
hatalmát (vö. 2Kor 12,9).
Emlékeinket azonban nem szabad pusztán
tömörítve tárolnunk, mint egy merevlemez memóriájában. És nem lehet mindent
virtuális „felhőbe” menteni. El kell sajátítanunk annak lehetővé tételét, hogy
a múlt tényei dinamikus valósággá váljanak, olyanná, amelyre reflektálunk, és
amelyből tanulunk, következtetéseket vonunk le a jelen és a jövő számára.
Fáradságos, de szükséges feladat felfedezni Isten szeretetének vörös fonalát,
amely átszövi egész életünket.
Sokan mondják, hogy ti, fiatalok felszínesek
vagytok, és nincs emlékezőtehetségetek. Egyáltalán nem értek egyet ezzel! Azt
azonban el kell ismerni, hogy olyan korban élünk, amikor vissza kell szereznünk
azon képességünket, hogy reflektáljunk saját életünkre és tervezzük életünk
jövőjét is. Az, hogy van múltunk, nem egyenlő azzal, hogy van történelmünk.
Rengeteg emléket összegyűjthetünk életünkben, de vajon azok közül mennyi
gyarapította valóban emlékezetünket? Közülük mennyi jelentős a szívünknek, és
mennyi segít értelmet adni létünknek? A közösségi hálón a fiatalok arca
rengeteg fotón ott van, amelyek többé-kevésbé valós eseményeket tükröznek, de
nem tudjuk, hogy mindebből mennyi a „történelem”, a tapasztalat, amely
elbeszélhető, amelynek értelme és célja van. A tévécsatornák tele vannak
úgynevezett valóságshow-kkal, de azok nem valós történetek, a tévékamera előtt
lepergő percek, amelyeknek a szereplői csak a mának élnek, életterv nélkül. Ne
hagyjátok, hogy ez a hamis valóságkép megtévesszen titeket! Legyetek
főszereplői történelmeteknek, és hozzatok döntést jövőtökről!
Maradjunk kapcsolatban, Mária példáját követve
Azt mondja Máriáról az evangélium, hogy
megőrizte mindezeket, és el-elgondolkodott róluk szívében (vö. Lk 2,19.51). Ez
az egyszerű názáreti lány példájával megtanítja nekünk megőrizni emlékezetünkben
az élet eseményeit, de azt is, hogy összerakjuk azokat, hogy a töredékeket
egymáshoz illesszük, hiszen együttesen mozaikot alkothatnak. Hogyan
gyakorolhatjuk ezt konkrétan? Adok egy-két tanácsot.
Minden nap végén megállhatunk néhány percre,
hogy visszaemlékezzünk a nap szép perceire, a kihívásokra, arra, ami jól és
arra, ami rosszul ment. Így – Isten előtt és önmagunk előtt – kinyilváníthatjuk
érzelmeinket: a hála, a bűnbánat, az Istenre hagyatkozás érzelmeit, és ha
akarjátok, fel is jegyezhetitek ezeket egy füzetbe, egyfajta lelki naplóba. Ezt
jelenti az imádkozás az életben, az élettel és az életről, és biztosan segít
majd nektek jobban felismerni azokat a nagy dolgokat, amelyeket az Úr tesz
valamennyitekért. Ahogyan Szent Ágoston mondta: Istent emlékezetünk széles
mezején találhatjuk meg (vö. Vallomások, X. könyv, 8, 12).
Ha olvassuk a Magnificatot, észrevehetjük,
mennyire ismerte Mária Isten szavát. Az ének minden versének megvan a párhuzama
az Ószövetségben. Jézus fiatal édesanyja jól ismerte népének imádságait.
Biztos, hogy szülei, nagyszülei tanították meg neki. Mennyire fontos, hogy az
egyik nemzedék átadja a hitet a másiknak! Kincs rejtőzik az elődeink által
tanított imákban, abban az egyszerűek kultúrájában megélt lelkiségben, amelyet népi
vallásosságnak hívunk. Mária egybegyűjti népe hitének örökségét, egészen
saját énekévé formálja azt, amely az egész Egyház éneke is. Az egész Egyház
vele együtt énekli. Hogy ti, fiatalok is olyan Magnificatot tudjatok énekelni,
amely egészen a tiétek, és hogy életeteket ajándékul tudjátok adni az egész
emberiségnek, döntő fontosságú, hogy hozzákapcsolódjatok a történelmi
hagyományhoz és az előttetek járók imájához. Ebből is látszik, mennyire fontos,
hogy jól ismerjétek a Bibliát, Isten szavát, hogy mindennap olvassátok és
összevessétek életetekkel, hogy a mindennapi eseményeket annak fényében
értelmezzétek, amit az Úr mond nektek a Szentírásban. Az imádságban és a Biblia
imádságos olvasásában (az úgynevezett lectio divinában) Jézus felmelegíti majd
a szíveteket, megvilágítja lépteiteket, életetek sötét időszakaiban is (vö. Lk
24,13–35).
Mária arra is megtanít minket, hogy
eucharisztikus magatartással éljünk, vagyis hogy hálát adjunk, dicsőítsük
Istent, és ne csak a nehézségekre figyeljünk. Az életnek olyan a dinamikája,
hogy a mai kérések a holnapi hálaadások okaivá válnak. Így a szentmisén való
részvételetek és a kiengesztelődés szentségéhez való járulásotok egyszerre lesz
végpont és kiindulópont: életetek mindennap megújul a bocsánatban, és a
Mindenhatóhoz szálló örök dicsőítő énekké válik. „Bízzatok Isten emlékezetében:
[…] az ő memóriája az ő együttérző, gyengéd szíve, amely örül annak, hogy
véglegesen kitörölheti bennünk a rossz minden nyomát” (Homília az ifjúsági
világnap szentmiséjén, Krakkó, 2016. július 31.).
Láttuk, hogy a Magnificat akkor fakad Mária
szívéből, amikor találkozik idős unokanővérével, Erzsébettel, aki a maga
hitével, éleslátásával és szavaival segíti a Szüzet, hogy jobban megértse Isten
benne való működésének, valamint a rábízott küldetésnek a nagyságát. És
bennetek tudatosodott-e már, micsoda rendkívüli gazdagság forrása a fiatalok és
az idősek találkozása? Mennyire becsülitek meg az időseket, a nagyszüleiteket?
Teljesen jogosan vágytok arra, hogy „kirepüljetek”, nagy álmokat dédelgettek
szívetekben, de szükségetek van az idősek bölcsességére és látásmódjára.
Miközben odatárjátok szárnyaitokat a szélnek, fontos, hogy felfedezzétek
gyökereiteket, és meghallgassátok az előttetek járók tanúságtételét. Értelemmel
rendelkező jövő építéséhez ismernetek kell a múlt eseményeit, és azokat
illetően állást is kell foglalnotok (vö. Amoris laetitia apostoli
buzdítás, 191., 193.). Nektek, fiataloknak, megvan az erőtök, az időseknek
pedig megvan az emlékezetük és a bölcsességük. Ahogyan Mária Erzsébethez:
fordítsátok tekinteteket az idősek, a nagyszülők felé. Olyan dolgokat mondanak
majd nektek, amelyek fellelkesítik elméteket és megérintik szíveteket.
Teremtő hűség új idők építéséhez
Igaz, hogy kevés év van mögöttetek, s ezért
nehezen tudjátok kellőképpen értékelni a hagyományt. Jól jegyezzétek meg, hogy
a hagyomány értékelése nem azt jelenti, hogy tradicionalisták legyetek. Nem!
Amikor az evangéliumban Mária azt mondja, hogy „nagy dolgokat tett velem a
Mindenható”, akkor azt úgy érti, hogy azok a „nagy dolgok” még nem zárultak le,
a jelenben is zajlanak. Nem távoli múltról van szó. A múltra emlékezés nem
nosztalgiázást, nem a történelem egy bizonyos szakaszához való ragaszkodást
jelent, hanem azt a képességet, hogy felismerjük gyökereinket, hogy mindig
vissza tudjunk térni a lényeghez, és teremtő hűséggel belevágni új idők
építésébe. Baj lenne, és senkinek sem használna az a megbénító emlékezés, amely
arra késztet, hogy ugyanazon a módon mindig ugyanazokat a dolgokat csináljuk.
Az ég ajándéka látni, hogy keresésetekkel, álmaitokkal és kérdéseitekkel sok
dologban szembeszálltok azokkal, akik azt mondják, hogy a dolgok nem lehetnek
másmilyenek.
Az a társadalom, amely csak a jelent értékeli,
egyre inkább leértékeli mindazt, amit a múlttól örököl, így például a házasság
intézményét, a megszentelt életet vagy a papi küldetést. Ezeket egyre inkább
értelmetlen, idejétmúlt formáknak tartják. Azt gondolják, jobban élhetnek
úgynevezett „nyitott” állapotokban, úgy viselkedve az életben, mint egy
valóságshow-ban, cél és elképzelés nélkül. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek
titeket! Isten azért jött, hogy kitágítsa életünk horizontját minden irányba. Ő
segít minket, hogy kellőképpen értékeljük a múltat, hogy helyesebben tervezzük
a boldog jövőt: ez azonban csak akkor lehetséges, ha hiteles
szeretettapasztalatokat él meg az ember, olyanokat, amelyek az Úr hívásának
felismerésében és elfogadásában konkretizálódnak. Ez az egyetlen dolog, ami
valóban boldoggá tesz minket.
Kedves fiatalok, a Panamaváros felé vezető
utunkat és a következő püspöki szinódus előkészületének útját a Boldogságos
Szűz Mária anyai közbenjárására bízom. Kérlek, emlékezzetek meg két fontos
évfordulóról a 2017-es esztendőben: háromszáz évvel ezelőtt találták meg az
Aparecidai Szűz szobrát Brazíliában; és száz évvel ezelőtt voltak a
Mária-jelenések Fatimában, Portugáliában, ahová Isten segítségével, májusban
elzarándokolok. Porres Szent Mártonnak, Latin-Amerika és a 2019-es ifjúsági
világtalálkozó egyik védőszentjének – mindennapi alázatos szolgálatában –
szokása volt, hogy gyermeki szeretetének kifejezéseként a legszebb virágokat
Máriának vigye. Hozzá hasonlóan ti is legyetek meghitt, baráti kapcsolatban
Máriával, bízzátok rá örömeiteket, gondjaitokat, aggodalmaitokat!
Biztosíthatlak titeket, hogy nem fogjátok megbánni!
A fiatal názáreti Mária, aki az egész világon
ezeregy arcot öltött és nevet vett fel, hogy közel legyen gyermekeihez, járjon
közben mindannyiunkért, és segítsen minket énekelni azokról a nagy dolgokról,
amelyeket az Úr visz végbe bennünk és általunk!
Vatikán, 2017. február 27.
A Szenvedő Szűzről nevezett Szent Gabriele emléknapján
FerencA Szenvedő Szűzről nevezett Szent Gabriele emléknapján
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése