Nagyböjti kalendárium –
2017. március 30.
Idei nagyböjti készületünkben XVI. Benedek pápa
Deus caritas est [Isten a szeretet] kezdetű enciklikáját idézzük napról napra.
Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!
A segítőknek a szakmai képzés mellett
elsősorban a szív képzésére van szükségük: Krisztusban rá kell vezetni őket
arra az Istennel való találkozásra, mely fölébreszti bennük a szeretetet, és
megnyitja szívüket a felebarát számára, úgy, hogy számukra a felebaráti szeretet
már nem egy kívülről rájuk erőltetett parancs, hanem a hitük következménye,
mely a szeretetben tevékeny (vö. Gal 5,6).
(Deus caritas est, 31.)
Urunk, Istenünk, segíts, hogy bűnbánattal
megtisztítsuk lelkünket, és bővelkedjünk jócselekedetekben. Engedd,
hogy őszinte szívvel megtartsuk parancsaidat, és bűntelen lélekkel üljük
meg húsvét szent ünnepét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad
által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön örökké. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése