Nagyböjt 4. vasárnap
A
húsvéti keresztelés felé haladó hittanulónak és vele az egész Egyháznak újra és
újra tudatosítania kell, hogy a keresztség megvilágosodás – az isteni
kinyilatkoztatás elfogadása által történő illuminatio. Ugyanakkor
egyfajta fájdalmas elszakadás is mindazoktól, akik nem világosodtak meg, és nem
látják meg Jézusban az égből jött Emberfiát. Az olyan hit, amely azon kortársak
számára is érthető, akiknek Jézus még nem nyitotta meg a szemét, nem hit, hanem
csupán emberi vélekedés. Ezért is kudarcra ítélt vállalkozás, ha valaki a
kívülállók, az életüket Krisztusnak átadni nem szándékozó kortársak számára
próbálja mindenáron érthetővé tenni a Hiszekegy nagy állításait. (Annyit persze
megtehet, hogy rámutat e kijelentések egyetemes emberi alapjaira, illetve azzal
az általuk nem ismert, ingyenes szeretettel fordulhat hozzájuk, mely számukra
is egyértelművé teszi, hogy itt pusztán emberi állításoknál többről van szó.)
„Amíg
a világban vagyok, világossága vagyok a világnak” – mondta Jézus a gyógyítás
előtt. A történet végére nyilvánvalóvá válik, hogy a vakon született, de most
már látó ember hitvallásával maga lett világossága környezetének. S bár a
sötétség most még nem fogadta be ezt a világosságot, a Krisztussal való
közösség révén olyan fénnyé vált, melyet nem lehet többé eltakarni. Nagyböjt
egyik lényeges tanítása ez a keresztény létről és a hívő helyéről a világban.
Urunk Jézus, köszönjük Neked a világosságot,
melyet a hit által gyújtottál szívünkben. Köszönjük, hogy a Te fényedben látjuk
igazán a világot: az embereket és a minket körülvevő dolgokat összefüggésükben
s valódi helyük, jelentőségük szerint. Kérünk, adj erőt, hogy hordozni tudjuk
azt a magányt, ami a világosabb látásra jutottak osztályrésze itt a földön,
sokszor még az Egyházon, a közösségen, a családon belül is. Te légy társunk
ebben a magányban, aki sorsközösséget vállaltál a vakon születettel és minden
számkivetettel, hiszen Téged is kidobtak Atyád szőlőjéből, és kérünk, segíts,
hogy ha ellenállásba ütközünk is, szavunkkal és életünkkel tanúskodjunk Rólad,
mint a világ világosságáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése