A pápa pénteki
meglepetése a vakok intézetében: „Tényleg te vagy a pápa?”
Ferenc pápa március 31-én délután folytatta az
irgalmasság jeleként gyakorolt pénteki meglepetéseinek sorozatát: felkereste a
Rómában működő Szent Alexius és Savoyai Margit nevét viselő regionális
központot, ahol vakok rehabilitációjával foglalkoznak.
A pápa találkozott az intézet lakóival, több
mint 30 időssel illetve felnőttel, valamint mindazokkal, akik csak napközben
járnak rehabilitációra. Közöttük volt mintegy tíz gyermek. Valamennyien
látássérültek: vagy születésüktől fogva vakok, vagy súlyos betegségek
következtében veszítették el látásukat. Voltak köztük halmozott
fogyatékossággal élők is. A pápát a Szent Alexius Központ igazgatója, Amedeo
Piva fogadta.
Bátorítás és megerősítés volt az intézetnek Ferenc pápa jelenléte, aki ajándékot is hozott nekik: egy Szűzanya-képet, illetve két emléklapot, amelyekből az egyik Braille-írással készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése