Évközi 12. hét szerda

Évközi 12. hét szerda

Ter 15,1-12. 17-18; Mt 7,15-20

„Hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki”

Isten áldása kísérte Ábrámot az idegen földön is. Gazdagsága tovább nőtt. Sőt, Isten maga is megjelent neki, hogy elbeszélgetve vele a jövendő dolgokról, oldódjék Ábrám titkos keserűsége, a gyermektelenség. „Ezen események után az Úr látomásban beszédet intézett Ábrámhoz, és azt mondta neki: Ne félj , Ábrám, én az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad”.(15,1) Ábrám az eddig felhalmozott állatállományra, a már említett aranyra és ezüstre gondolt. A legtöbb ókori és valljuk be: legújabb kori ember is így gondolkodik. Hiszen a legtöbb férfinak a házasságkötés után feleségétől születtek a gyermekei, az sokkal könnyebb volt, mint anyagi vagyont összegyűjteni. Ábrám kivételnek bizonyult: Ő az emberteremtés isteni menetrendjét látta fontosabbnak: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok,  sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá” (Ter 1,27-28) Aztán sokszor rögzíti maga a Biblia is így a gyermektelenség okát: Nem volt gyermeke a feleségének, mert Isten bezárta a méhét. Itt tehát a látomásban elhangzott isteni ígéret: „Ne félj, Ábrám, én az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad!” – keserűen hangzik Ábrámnak. „Ábrám ekkor megkérdezte: Uram, Isten, mit adhatnál nekem? Gyermektelenül költözöm én el, s házam gondviselőjének fia, a damaszkuszi Eliézer örökli a házamat. Aztán így folytatta Ábrám: Nem adtál nekem gyermeket, és íme, a házamban született rabszolga lesz az örökösöm! De az Úr azt válaszolta neki: Nem az lesz az örökösöd, hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd” (2-4) A kesergő ember és a végtelen nagy Úr beszélgetése most olyan ponthoz érkezik, ami Ábrámot arra figyelteti: a végtelen nagy Isten és ő nincsenek egy szinten „Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: Nézz fel az égre, és számláld meg a  csillagokat, ha tudod! Aztán így folytatta: Éppen ilyen lesz a te utódod is. Hitt az Úrnak, és ez igazságul tudatott be neki”.(5-6) A keleti embereknek nagy biztonságot jelentő módon nyugtatta meg Isten a hosszú várakozástól kifáradt kedvence szívét. Állatokat hozatott vele, ezeket kettévágatta, a fél tetemeket kis távolságra egymással szemben rakatta. Az egyenlők között ekkor „véresen komoly eskütétel következett”. Mindkét félnek át kellett mennie a véres tetemek között azzal a kijelentéssel: Ha nem tartom meg az eskümet, járjak úgy, mint ezek az állatok! – Ábrám előkészített mindent. Ott feküdtek a félbevágott három éves nagyobb állatok tetemei: üsző (szarvasmarha), kecske és kos, és a nem darabolt madarak: gerle és galamb. Ábrám várt az Úrra. Elzavarta a húsevő ragadozókat. Amikor beesteledett, Ábrám fáradtan szunyókált és arra ébredt, hogy egy füstölgő kemence és egy tüzes fáklya vonul át a húsdarabok között. Megértette, hogy Isten egyedül így kötelezi magát, így akarja megnyugtatni szorongó választottját. (Ter 15,7-12.17-18)