Évközi 12. vasárnap
Jeremiás
panaszkodása dicsőítésbe fordul, fenyegetettsége, szenvedései sivár
pusztaságának közepén éltető vízforrás fakad. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy
két életszinten, létsíkon folyik az életünk. A felszínen érzékeljük a
támadásokat, veszélyt, kiszolgáltatottságot, a mélyben azonban kapcsolatba
lépünk, érintkezünk az élő Istennel. Testi életünk meg van jelölve a halállal,
de lelkünk a teremtő és feltámasztó Isten világában van, külső erők mit sem
árthatnak neki.
Jézus
a verebekről nem azt állítja, hogy egy sem esik közülük a földre, hanem azt,
hogy „a ti Atyátok tudta nélkül”, vagyis hogy Istennek gondja van rájuk. Ha
pedig törődik a verebekkel – melyek csak test –, hogy ne törődne velünk – akik
sokkal többet érünk a verebeknél, mert mi lélek is vagyunk – még sokkal jobban,
hogy ne mentené ki lelkünket a halál hatalmából? Kudarcot vallhatunk,
eleshetünk, akár meg is halhatunk, az a részünk azonban, amely Istennel
érintkezik, nem halhat meg, mert kapcsolatban marad az élet ősforrásával. Ezért
mondja Jézus a mai Evangéliumban: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet,
de a lelket nem tudják megölni.”
Urunk, Jézus Krisztus, gyakran mi is gondoktól,
szenvedésektől gyötörten, a test, a világ és a gonosz szellemek erőitől üldözve
lépünk a templomba, és szabadulásért kiáltunk Hozzád, mint Jeremiás próféta. Ám
a Kyrie után Gloria következik, majd pedig a Sanctus, és fönséged hatalmával
találkozva abba a mélységbe szállunk alá, ahol győzelmet arattál a bűn és a
halál felett. Köszönjük Neked annak élő tapasztalatát, hogy „amikor
elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem”, s kérjük kegyelmedet, hogy
mindenkor kitartsunk Melletted, aki felragyogtattad nekünk a halhatatlan
életet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése