Itt vagyok, Uram, küldj
engem! – Vasmiséjét ünnepelte Kerényi Lajos
Kerényi Lajos SchP a budapesti Szent
Kereszt-templomban mutatta be vasmiséjét június 25-én. Ünnepi homíliát mondott
Erdő Péter bíboros, prímás.
Az ünnepi szentmisén jelen voltak Kerényi Lajos
atya közelebbi és távolabbi templomokban szolgáló paptestvérei, több állami
tisztségviselő, a kerület polgármestere, egykori és mostani hittanosok,
tisztelők, barátok. Azok, akik nem fértek be a templomba, kivetítőn követhették
a köszöntőket és a szertartást.
A főcelebráns, a koncelebráló papok és az
asszisztencia a templomon végigvonulva érkeztek az oltárhoz. Ott a hatvanöt
esztendővel ezelőtt pappá szentelt Lajos atyát először a képviselő-testület
világi elnöke, Veres Zoltán köszöntötte. Szeretettel hívta fel a megjelentek
figyelmét arra, hogy a főpásztor, Erdő Péter bíboros épp ezen a napon ünnepli
születésnapját. Mondatait taps követte.
A vasmisés Kerényi Lajost méltatva azt emelte
ki Veres Zoltán, hogy plébánossága alatt mennyi fizikai és lelki építkezés
részesei lehettek a plébánia hívei. A világi elnök felidézte a padozat és az
orgona megújulását, a fűtési rekonstrukciót, de arról is szólt, hogy Lajos atya
mindig, mindenki számára elérhető volt, pedig a plébánosi feladatokon túl
számtalan más lelkipásztori feladatot is ellátott. „Köszönjük, hogy vagy,
köszönjük, hogy ilyen vagy – maradj mindig ilyen” – fogalmazott Veres Zoltán.
Az olvasmányok és az evangéliumi rész
elhangzása után Erdő Péter bíboros mondott szentbeszédet, melyet teljes
terjedelemben közlünk az alábbiakban.
Főtisztelendő Kerényi Lajos atya, kedves
jubiláló paptestvérem!
Kedves paptestvérek! Krisztusban Kedves
Testvérek!
1. A mai vasárnapi szentmisében úgy ünnepeljük
Krisztus egyetlen és végtelen értékű áldozatát, hogy különösen is hálát adunk
Kerényi Lajos atya életének 90 esztendejéért és 65 éves papi szolgálatáért.
„Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Mennyei Atyám előtt” (Mt
10,32) – ezt olvastuk a mai evangéliumban. A kijelentés Jézusnak egy olyan
beszédében foglal helyet, amelyet apostolaihoz intéz. Azokhoz szól tehát, akik
meghallgatták tanítását, akik a követői, akikre a saját küldetésének a
folytatását akarja bízni. Jézus tanítványa nem csodálkozhat, ha nem érti meg,
ha akadályozza vagy akár üldözi is a világ. Ez volt a Mester sorsa, a tanítvány
pedig nem lehet különb mesterénél. De tanítványai számára Jézus nemcsak mester,
nemcsak professzora az igaz tanításnak, hanem Úr is. Ez pedig új kapcsolatot
jelent. Olyan felismerés, amely az első keresztények hitvallásában így
fogalmazódott meg: Jézus Krisztus az Úr (vö. Fil 2,11). Ha pedig Urunk, akkor
el kell ismernünk szuverén méltóságát, és vállalnunk kell, hogy teljesítjük
parancsait.
De a tanítvány osztozik a Mester sorsában.
Jézus élete itt, a földön szolgálat volt (vö. Jn 13,16). Nekünk is szolgálnunk
kell embertársainkat. De a tanítványok osztozása Mesterük sorsában valami
titokzatos, fenyegető jelentést is hordoz. Ha nem értették meg, ha üldözték a
Mestert, lehet-e más a sorsa a tanítványoknak?
Ugyanakkor osztozunk Krisztus igazságának
titokzatos történetében is. Ami rejtve van, napfényre kerül. Közmondásként
hangzik ez a súlyos kijelentés. Ám nemcsak a rejtett hibákra vagy bűnökre vonatkozik,
hanem éppen ellenkezőleg, Jézus itt az evangéliumra, a rejtőző igazságra utal.
Amit eleinte kevesen ismernek, esetleg a környezettől való félelmükben csak
fülbe súgva adnak tovább, azt egyszer majd mindenkinek fogják hirdetni a
háztetőkről. Az evangélium örömhíre: Krisztus feltámadása, megváltó szeretete
az emberiség iránt és minden emberhez szóló meghívása az örök boldogságra – ez
az az örömhír, ami lassan, minden történelmi vihar és keserű tapasztalat
ellenére átjárja a világot.
Megrendítő korban élünk. Olyan korban, amikor a
tömegtájékoztatás eszközei, köztük egyre inkább a világháló, képesek
hangulatokat, érzelmeket, félelmet, gyűlöletet, igaz vagy hamis híreket
pillanatok alatt eljuttatni az egész emberiséghez. De ugyanez megnyitja a lehetőséget
az igazság, a szeretet, sőt Krisztus örömhíre számára is.
2. Kerényi Lajos atya a piarista rendben tett
örök fogadalmat. Vácott szentelték pappá 1952. június 22-én. Papi szolgálatának
hosszú évei alatt a mi Főegyházmegyénkben működött, mégpedig számos
állomáshelyen, gyakran távoli, vidéki plébániákon. 1976-ban került ide, a
Külső-Ferencvárosba, ahol 1995 óta vezette a plébániát. Dinamikus lelkipásztori
egyénisége sok területen megmutatkozott az ifjúságpasztorációban és a
hitoktatásban, de egészen sajátos módon a kórházi lelkipásztori munkában is.
Ezt a nehéz években is nagylelkűen vállalta. Megtalálta az utat sok ember
szívéhez. Egyes megrendítő találkozásairól legendák születtek. Amikor a
politikai körülmények már lehetővé tették, rendre megjelentek írásai különböző
katolikus újságokban, folyóiratokban, de hirdette az evangélium tanítását a
rádió műsoraiban is. Amikor tavaly nyugállományba került, az volt a kérése,
hogy még egy évig szeretett plébániáján maradhasson, együtt ünnepelhessük meg a
kettős évfordulót. Ezért bár akkor nyugállományba helyezése megtörtént, ez csak
az idei év nyarától lép hatályba. De ez a párját ritkító kitartása is a
tényleges szolgálatban mutatta, hogy milyen sokat jelent számára, hogy
Krisztust képviseli és a rábízott közösségért él. Apostoli lelkesedése, bátor
helytállása a nehéz körülmények között is, az evangélium ügye és az emberek
iránti hűséges szeretete, az ifjúsági találkozók, a hittanórák, a táborok
maradjanak meg nemzedékeken át mindnyájunk legszebb emlékei között.
3. Lajos atya élményszerűen megtapasztalta,
hogy milyen csodálatos átalakulást hoz az Oltáriszentség az ember életében. Az
Eucharisztikus Kongresszusra készülve idézzük fel Lajos atya felejthetetlen
sorait erről a témáról:
„Az Oltáriszentség tisztelete mindig növekszik.
Milliók és milliók veszik magukhoz, hogy értelmesebb legyen az életük, hiszen
Jézus az ’őt evőknek’ több életet ígért. Kívánják a gyengék. Egy féllábú, 24 év
körüli leány a minap magához hívott a kórházi ágyon, kérve, hogy áldozni
szeretne. Áldozás után közölte velem, hogy érszűkület miatt amputálták a lábát.
Kérdésemre, hogyan bírja elviselni, hogy nem táncolhat, nem szaladhat úgy, mint
fiatal társai, azt válaszolta: csak az Oltáriszentségnek köszönheti, mert őt
arra ihleti, hogy megcsonkult életét ajánlja fel engesztelésül a magyar
ifjúságért”.
Azt kérjük Krisztus Urunktól, aki gazdánk és
mesterünk, hogy jutalmazza meg Lajos atyát minden áldozatáért, adjon neki
kegyelmet és erőt, hogy nyugdíjas éveit áldozatként ajánlhassa fel Egyházunkért
és a magyar ifjúágért. Amen!
A szentmise végén, a záróáldás előtt Labancz
Zsolt piarista tartományfőnök köszöntötte elsőként rendtársai nevében is a
Fogolykiváltó Boldogasszonyról nevezett Kerényi Lajos atyát. A tartományfőnök
megemlítette, hogy kettős ünnep a mai, hiszen nem olyan régen ünnepelték
Kerényi Lajos kilencvenedik születésnapját, ebben a szentmisében pedig pappá
szentelésének hatvanötödik évfordulóját ünneplik. Így fogalmazott: egy
születésnapkor elsősorban az ünnepelt személye áll az előtérben, hiszen az ő
életéért adunk hálát, azt köszönjük meg, ami az ő életén keresztül érkezett a
mi életünkbe; egy-egy szentelési évforduló viszont, mint ez a mai nap is, az
Úristen felé fordítja figyelmünket, aki meghív, kiválaszt és kegyelmével kísér
minket.
Ma ezt a két évfordulót együtt ünnepelhetjük.
Köszönjük tehát a te személyedet, és köszönjük az Úristen kegyelmét, ajándékát
– tette hozzá Labancz Zsolt majd kiemelte, Lajos atya életében mindig
kristálytisztán látszott a piarista, Kalazanci Szent József szellemisége iránti
elkötelezettség: az, hogy a fiatalok, az ifjúság nevelése Isten országának
építésében kitüntetett helyen szerepel.
Kerényi Lajos atya tartományfőnöke elmondta,
készülve erre a napra, megtalált egy hatvanöt esztendővel ezelőtt, a primícián
készült feljegyzést, ahol az újmisés Kerényi Lajos Izajást idézte az áldás
előtt: „Itt vagyok, Uram, küldj engem.” Egykor elhangzott: „Úgy fogadjátok az
újmisés áldást, hogy az bennetek odahasson, hogy elmenvén tanúságtévői legyetek
Istennek. Mert azé az áldás, aki fogadja, aki felhasználja.”
Kedves Lajos atya, ha rátekintesz, hogy milyen
sokan vannak a templomban, sőt a templom előtt is, akkor azt mondhatjuk
örömteli lélekkel, hogy ezek a primíciás szavak próféciává lettek a te
életedben. Elfogadtad az Úristen meghívását, az ő áldását, és így lettél sokak
számára te magad áldás. Köszönünk téged az Úristennek – zárta szavait Labancz
Zsolt, majd átadta Kerényi Lajosnak Ferenc pápa áldását, melyet a vasmise emlékére
küldött.
Ferencváros polgármestere, Bácskai János lépett
ezek után a mikrofonhoz, hogy a kerület vezetőjeként köszöntse a jubiláns
lelkipásztort. „Adjunk hálát a hívásért, hogy itt vagyunk”, kezdte köszöntőjét
a polgármester, idézve Kerényi Lajos 1985-ben az egerszalóki ifjúsághoz
intézett szavait.
E szavakkal köszöntöm most én is Lajos atyát,
aki fáradhatatlanul szolgálta kerületünk lakosságát. Fiatalokat, öregeket és
betegeket egyaránt. Utóbbiakra sem sajnálta az időt, órákat ült betegágyuk
mellett, hogy megkönnyítse szenvedésüket. Köszöni a város, különösen
Ferencváros negyvenéves szolgálatodat – fogalmazott Bácskai János.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése