Ferenc pápa: Nyugtalanít Jeruzsálem helyzete
Az általános kihallgatás keretében december 6-án délelőtt a Szentatya nem katekézist tartott, hanem beszámolt a múlt heti, Mianmarban és Bangladesben tett apostoli látogatásáról. A kihallgatás végén pedig Jeruzsálem békéjéért emelt szót.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Ma arról
az apostoli útról szeretnék beszélni, amelyet az elmúlt napokban Mianmarba és
Bangladesbe tettem. Isten nagy ajándéka volt ez, és köszönetet mondok neki
mindenért, különösen a találkozásokért, amelyekben részem lehetett. Ismételten
szeretném kifejezni hálámat a két ország vezetőinek és püspökeinek az egész
előkészítő munkáért, valamint a megtisztelő fogadtatásért, amelyben nekem és
munkatársaimnak részünk volt. Nagy „köszönömöt” szeretnék mondani a burmai és
bangladesi embereknek, akik erős hitről és mély szeretetről tettek
tanúbizonyságot: köszönöm!
Ez volt
az első alkalom, hogy Péter egyik utóda meglátogatja Mianmart, és erre nem
sokkal azután került sor, hogy eme ország és a Szentszék között diplomáciai
kapcsolat létesült.
Ebben az
esetben is Krisztus és az Egyház közelségét kívántam kifejezni egy olyan
néphez, amely sokat szenvedett a konfliktusoktól és elnyomásoktól, most pedig
fokozatosan a szabadság és a béke új korszaka felé halad. Olyan nép ez,
amelyben a buddhista vallás erősen meggyökerezett a maga lelki és erkölcsi
elveivel, és ahol a keresztények kicsiny nyájként és Isten országa kovászaként
vannak jelen. Örömömre szolgált, hogy megerősíthettem a hitben és közösségben
ezt az élő és buzgó Egyházat az ország püspökeivel való találkozón és a két
eucharisztikus ünneplésen. Az első misére a Rangun város központjában található
sportpályán került sor. Az aznapi evangélium arra emlékeztetett, hogy a
Jézusban való hit miatti üldözés megszokott dolog Jézus tanítványai számára,
tanúságtételre ad alkalmat, ugyanakkor „egy hajszál sem vész el fejünkről” (vö.
Lk 21,12–19). A mianmari látogatás utolsó programjaként a második misét a
fiatalokkal mutattuk be: a remény jele és Szűz Mária különleges ajándéka volt
ez a Máriának szentelt székesegyházban. A fiatalok örömtől sugárzó arcában
Ázsia jövőjét láttam: azt a jövőt, amely nem azoké lesz, akik fegyvereket
gyártanak, hanem azoké, akik testvéri együttélést építgetnek. Szintén a remény jegyében
áldottam meg tizenhat templomnak, a papnevelő intézetnek és a nunciatúrának az
alapkövét: összesen tizennyolcat!
A
katolikus közösségen kívül találkozhattam a mianmari hatóságokkal, bátorítottam
az ország megbékélésre irányuló erőfeszítéseit, és azt kívántam, hogy kivétel
nélkül a nemzetet alkotó összes népcsoport együtt tudjon működni ebben a
folyamatban egymás tiszteletben tartása mellett. Ebben a szellemben akartam
találkozni az országban jelen lévő vallási közösségek képviselőivel. A
buddhista szerzetesek legfőbb tanácsának külön is kifejeztem az Egyház
nagyrabecsülését ősi spirituális hagyományuk iránt, továbbá azt a bizakodást,
hogy a keresztények és buddhisták együtt segíteni tudják az embereket abban,
hogy szeressék Istent és embertársaikat, elutasítsanak minden erőszakot és a
rosszal a jót állítsák szembe.
Elhagyva
Mianmart Bangladesbe utaztam, ahol először kifejeztem tiszteletemet a
függetlenségi harc vértanúi és a „nemzet atyja” iránt. Banglades lakossága
túlnyomó többségében muszlim vallású, ezért látogatásom – Boldog VI. Pál pápa
és Szent II. János Pál pápa nyomdokain – újabb, a kereszténység és az iszlám
közötti tisztelet és párbeszéd érdekében tett lépést jelentett.
Az
ország vezetőit emlékeztettem arra, hogy a Szentszék kezdettől fogva támogatta
a bangladesi népnek azt a szándékát, hogy független nemzet legyen, valamint azt
az igényét, hogy a vallásszabadság mindig védelmet élvezzen. Külön is ki
akartam fejezni szolidaritásunkat Bangladessel a rohingja menekültek
megsegítése érdekében végzett elkötelezett munkájában, a rohingják ugyanis
tömegével érkeztek az ország földjére, ahol a népsűrűség már amúgy is az egyik
legmagasabb a világon.
A Dakka
egyik történelmi parkjában bemutatott misét tizenhat pap felszentelése
gazdagította, ez volt az utazás egyik legjelentősebb és legörömtelibb eseménye.
Bangladesben ugyanis, miként Mianmarban és a többi dél-ázsiai országban, hála
Istennek, van elég hivatás, ami élő közösségeket jelez, ahol meg lehet hallani
az Úrnak az ő követésére hívó szavát. Osztoztam ebben az örömben Banglades
püspökeivel, és biztattam áldozatos munkájukat, amelyet a családok, a
szegények, az oktatás, a társadalmi párbeszéd és béke érdekében végeznek.
Osztoztam ebben az örömben sok pappal, az országban működő sok megszentelt nővel
és férfival, illetve a papnövendékekkel, a novíciákkal és novíciusokkal,
akikben az ottani Egyház hajtásait láttam.
Dakkában
egy intenzív vallásközi és ökumenikus találkozón vettünk részt, amely alkalmat
adott arra, hogy hangsúlyozzam a szív nyitottságát mint a találkozás, a békés
egymás mellett élés és a béke kultúrájának alapját. Azután meglátogattam a
„Teréz Anya Házat”, ahol a szent megszállt, amikor a városban tartózkodott, és
amely sok árváról és fogyatékkal élőről gondoskodik. Ott a nővérek – karizmájuknak
megfelelően – mindennap szentségimádást tartanak és szolgálják a szegény,
szenvedő Krisztust. Mindig, de mindig ott van az arcukon a mosoly: nővérek,
akik sokat imádkoznak, akik szolgálják a szenvedőket, és szüntelenül
mosolyognak. Gyönyörű tanúságtétel! Hálásan köszönöm ezeknek a nővérkéknek!
Az
utolsó program a bangladesi fiatalokkal való találkozó volt, tele
tanúságtétellel, énekkel és tánccal. Gyönyörűen táncolnak a bangladesiek! Jól
tudnak táncolni! Ez az ünnepség megmutatta az abba a kultúrába befogadott
evangélium örömét; azt az örömet, amelynek eredeténél számtalan
misszionáriusnak, számtalan katekétának és keresztény szülőnek az áldozata van.
A találkozón muszlim és más vallásokhoz tartozó fiatalok is részt vettek: a
remény jele ez Bangladesnek, Ázsiának és az egész világnak. Köszönöm!
Ferenc pápa felhívása az általános kihallgatás végén:
Ferenc pápa felhívása az általános kihallgatás végén:
Gondolataim
most Jeruzsálemre irányulnak. Nem tudom elhallgatni, hogy nagyon nyugtalanít a
helyzet, amely az utóbbi napokban ott kialakult, és sürgető felhívást
fogalmazok meg annak érdekében, hogy mindenki tartsa tiszteletben a város
status quóját, az ENSZ erre vonatkozó határozatainak megfelelően.
Jeruzsálem
egyedülálló város, szent a zsidók, a keresztények és a muszlimok szemében,
tisztelik benne az említett vallások szent helyeit, és különleges hivatása van
a béke szempontjából.
Kérem az
Urat, hogy sikerüljön megőrizni és megerősíteni ezt az identitást a Szentföld,
a Közel-Kelet és az egész világ javára, valamint hogy a bölcsesség és okosság
érvényesüljön annak elkerülése érdekében, hogy újabb feszültségforrások
keletkezzenek az amúgy is már számos és kegyetlen konfliktussal feldúlt
világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése