Sajtókonferencia Bangladesből hazatérőben: Az a fontos, hogy az üzenet megérkezzen
Fedélzeti
sajtókonferencia
A
rohingya-válság ázsiai utazásának egyik központi kérése volt. Végül pénteken
szószerint megnevezte őket Bangladesben. Vajon szerette volna ugyanezt tenni
Mianmarban is, és mit érzett akkor, amikor bocsánatot kért?
Ferenc
pápa azzal kezdte válaszát, hogy nem először beszél róluk, mert a Szent Péter
téren az Úrangyala imádság során már imát kért értük, majd így folytatta: „Az
ön kérdése azért érdekes számomra, mert szembesít azzal, hogy miként
kommunikálok. Számomra az a legfontosabb, hogy az üzenet megérkezzen. Mondok
egy példát: egy fiú és egy lány kamaszkorukban mondhatják egymásnak azt, amit
gondolnak, akár egymásra is csaphatják az ajtót, de az üzenet így nem érkezik
meg, a kapcsolat bezárul. Éppen ezért ha a mianmari hivatalos beszédben
kimondtam volna (a rohingyák nevét), akkor rájuk csaptam volna az ajtót. Ezzel
szemben leírtam nekik a helyzetet, az állampolgárok jogait megneveztem, hogy
senki sincs kizárva, de engedjétek meg, hogy tovább menjek. Nagyon elégedett
vagyok azokkal a beszélgetésekkel, amiket ott folytathattam, mert, mondjuk így,
nem akartam, hogy rájuk csapjam az ajtót. Viszont elégedett voltam a párbeszéddel,
hagytam beszélni a másik felet, én is elmondtam a magamét és így az üzenet
megérkezett. És olyannyira megérkezett az üzenet, hogy tovább folytatódott
(Bangladesben). Egy nagyon fontos mozzanata tehát a kommunikációnak, hogy az
üzenet megérkezzen.
Aztán,
hogy mit éreztem Bangladesben? Ez a találkozó így nem volt betervezve. Én
szerettem volna találkozni a rohingyákkal, de nem tudtam, hogy mikor és hogyan,
ám számomra ez az utazás feltétele volt. Végül sok lépés után a kormánnyal, a
karitásszal együtt, pénteken sikerült. Végül is a kormány révén történt, hogy
felkarolta és vendégül látta őket és ez nagy dolog. Amit Banglades értük tesz,
az egy nagy dolog, ez a befogadás példája. Egy kicsi és szegény ország
befogadott 700 ezer menekültet. És most azokra az országokra gondolok, melyek
bezárják az ajtót… Hálásnak kell lennünk ezért a példáért, amit nekünk
adtak. Bangladesben a kormánynak lépéseket kell tennie a nemzetközi
kapcsolatok szintjén Mianmarral, az engedélyek ügyében, ehhez párbeszéd kell.
Akikkel találkoztam, menekülttáborokban vannak, különleges körülmények között.
De végül megérkeztek, igaz, félelemmel eltelve, nem azért, hogy a
boldogmondásokat példázzák, hanem, hogy a Máté evangélium 25. fejezete
szellemét, a legkisebbek megsegítését és az Irgalmas Szamaritánus alakját,
valamint a hetvenszer hétszer megbocsátás lelkületét tanúsítsák. Ezekben a
tanúságtételekben a Szentlélek dolgozik és vannak megtérések. De nem
lelkesedünk, hogy azonnal megtérés történjen… Oly módon kell eljárni, hogy a
megtérés a Szentlélek indíttatására adott válasz legyen, ami megérintette a
szívet a keresztények tanúságtételére. Ferenc pápa ekkor felidézte a krakkói
Ifjúsági Világtalálkozón egy csoport fiatallal folytatott párbeszédét arról,
hogy mit is kell mondania egy fiatalnak ateista barátja számára, hogy
megtérjen. Az utolsó dolog legyen az, hogy válaszolsz valamit. Te csak éljed az
evangéliumot, és ha erre föl a másik megkérdez téged, akkor mondjad el, hogy
miért csinálod. Hagyd, hogy a Szentlélek vonzza őt, erejével és szelídségével.
Nincs értelmi, apologetikus meggyőzés, mert a Lélek maga műveli a megtérést. Mi
csak az ő tanúi vagyunk. A tanú görögül martürosz - mártír, akár a vérével is
tanúságot tesz. Ha tanúságtevő módon és tisztelettel él, akkor békét teremt. De
az rögtön összetörik, ha elkezd prozelita módon áttéríteni, ami nem
evangéliumi”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése